Fotó: Sam Bloxham/Williams F1

Claire Williams meghatóan nyilatkozott Button és Massa visszavonulásáról

Fotó: Sam Bloxham/Williams F1

Claire Williams elismerte, hogy a 2017-es szezonra szerették volna megszerezni Jenson Buttont, azonban a McLaren versenyzőjének két éves szerződéshosszabbítása keresztül húzta a számításaikat.

Button a monzai kvalifikációt követően jelentette be, hogy a következő szezonban visszavonul a versenyzéstől, azonban megvan arra a lehetőség, hogy még akár 2018-ban visszatér a McLaren-Honda színeiben.

A brit bejelentését két nappal megelőzte a Williams brazil versenyzője, Felipe Massa, aki kijelentette, hogy ez az utolsó szezonja a Forma-1-ben – ez egyben azt is jelenti, hogy a mezőny két legtapasztaltabb pilótája hagyja el a mezőnyt 2016 végén.

“Mindenki tudja, hogy érdeklődtünk Jenson iránt – de miért is ne tettük volna? Tehetséges, és bármelyik csapat örült volna annak, ha megcsíphette volna magának” – nyilatkozta a Williams csapatfőnök-helyettese a Sky Sportsnak.

“A szombati bejelentés egy igazi veszteség a sport számára, ráadásul Felipe is visszavonul. Két nagyszerű pilótát, legendát vesztett el a sport. Szerettem volna, hogy Jenson hozzánk csatlakozzon, de ez nem volt kivitelezhető. A legjobbat kívánom neki. Tényleg nagyon szerettem volna őt a Williamsben látni… Egy brit versenyző egy brit csapatban, minden álmomat felülmúlta volna – azonban sosem tudhatod, egy nap ez egyszer akár valóra is válhat.”

A Williams jövőre is megtartja Valtteri Bottast, azonban csapattársának személye még mindig kérdéses. Az ülésre nagy eséllyel pályázik a Force India versenyzője, Sergio Pérez, a Manor fiatal tehetsége, Pascal Wehrlein, vagy akár egy másik brazil is érkezhet a helyére, a jelenleg sauberes Felipe Nasr személyében. Azonban házon belül is van lehetséges jelölt, hiszen a csapat teszt– és fejlesztőpilótája, a Forma-3-ban éllovas Lance Stroll is potenciális jelölt.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top