Keresés
Close this search box.
© Copyright: Romain Grosjean / Haas F1 Team

Dobogóra állna a századik versenyén Grosjean

© Copyright: Romain Grosjean / Haas F1 Team

Romain Grosjean elmondása szerint a Haas különösen motivált, s remélik, hogy hazai pályán, az Amerikai Nagydíjon akár a pódiumra is felállhatnak.

A Haas idén az első szezonját tölti a királykategóriában, és a debütálásuk remekül sikerült, hiszen a szezonnyitón Grosjean hatodikként végzett, míg az azt követő versenyen, Bahreinben az ötödikként intette le a kockás zászló.

Az időmérőkön azonban nem teljesített ennyire fényesen az istálló, hiszen eddig összesen kétszer sikerült bekerülniük a Q3-ba, Oroszországban a nyolcadik, míg Ausztriában a hetedik helyre kvalifikálta magát a francia pilótaGrosjean ennek ellenére bízik abban, hogy csapata előtt még fényes jövő áll.

„A Haas számára két cél volt idén: a pontszerzés, és az, hogy a top ötben végezzünk. Mindkettő kipipálva” – nyilatkozta a 30 éves versenyző, aki hozzátette: a következő céljuk az, hogy a dobogóra is felállhassanak minél hamarabb.

„Én szeretném megszerezni a Haas első győzelmét – ami egyébként egyszerűen hihetetlen lenne. Az egész elképzelés fantasztikus, és az nagyon sokat jelent nekünk, hogy Gene Haas mindenben támogat minket” – áradozott tovább Grosjean, majd kiemelte, hogy szeretne egy olyan szereplője lenni a Haas-nak, akire majd mindenki emlékezni fog a csapatnál.

A francia pilóta egyébként az Amerikai Nagydíjon fog jubilálni, hiszen a hétvégén századik futamán áll majd rajthoz. „Voltak hullámvölgyek – ahogy arra számítani lehetett – azonban ez egy csodálatos első év volt. Még mindig nagyon hiszek a csapatban és véleményem szerint egy fényes jövő áll előttünk.

A csapat rengeteget fejlődött, többet mint a versenytársak. Habár úgy tűnt, hogy hirtelen álltunk össze, azonban az első pillanattól fogva egy csapatként működtünk együtt.

Most, 17 nagydíjjal a hátunk mögött egyre jobban összedolgozunk. Mindenki jóban van mindenkivel, és mindenki tudja, hogy csapaton belül mi történik. Egyértelmű, hogy ez egy nagyon összetartó csapat.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top