
Haas F1 Team
Új utakra lép a Ferrari a Sauberrel karöltve
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne úgy fogalmazott, hogy a Ferrari és a Haas közötti megállapodás teljes mértékben különbözik attól, amelyet a Sauberrel kötöttek.
Günther Steiner kiakadt
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan az olyan eset, ami versenyzőjével, Romain Grosjeannal megtörtént a második szabadedzés alatt. Történt ugyanis, hogy az egyik …
Magnussen hálás, hogy hagyták a mezőnyt versenyezni
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen köszönetet mondott azért, hogy hagyták a pilótákat versenyezni a kaotikus Szingapúri Nagydíjon.
Steiner szerint mindenki nyert a korai bejelentéssel
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy mindkét pilótájuk, Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt motiváltabbak azáltal, hogy elég hamar biztossá vált a maradásuk …
Magnussen beszólása, és ami mögötte van
A Magyar Nagydíj után a Renault versenyzője, Nico Hülkenberg odament a Haas pilótájához, Kevin Magnussenhez (aki épp nyilatkozott az egyik televíziós társaságnak, s élő adásban …
Sainz nem látta Grosjeant
Carlos Sainz Jr.-t három helyes rajtbüntetéssel sújtották, ami majd a következő versenyen, Azerbajdzsánban lép majd életbe – a spanyol annak köszönheti a megrovást, hogy a …
Csalódott mindkét Haas versenyző
A Haas mindkét pilótája, Romain Grosjean és Kevin Magnussen egyaránt frusztrált a miatt, hogy a felmerülő problémák miatt kihagyták a dupla pontszerzés lehetőségét a Spanyol …
Marad Ferrucci a Haasnál
Santino Ferrucci a 2017-es szezon folyamán is a Haas fejlesztőpilótája lesz, mindemellett pedig az idei GP3-as szezonban továbbra is bizonyítani fog.
Grosjean hatalmas potenciált lát a Haas-ban
Romain Grosjean úgy véli, hogy a Haas VF-17-es modelljében hatalmas potenciál van, annak ellenére, hogy az amerikai csapat egyik autója sem fejezte be a szezonnyitó …
A Haas nincs rászorulva a szponzorokra
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem aggódik a támogatók miatt: a szakember úgy fogalmazott, hogy „tudunk élni nélkülük.”
Utoljára a Haas leplezte le az idei autóját
Az amerikai csapat is felfedte a leplet a 2017-es kasztnijukról, amely a VF-17 nevet kapta.
„Túl magabiztos voltam”
Esteban Gutiérrez elismerte: túlságosan magabiztos volt, hiszen úgy gondolta, hogy a Haas egész biztosan megtartja majd őt a 2017-es szezonra is. A mexikói nagyot koppant, …