A szezon egyik legfordulatosabb és akciókkal teli Forma-1-es futama zajlott vasárnap a Red Bull Ringen rendezett Osztrák Forma-1-es Nagydíjon. A fanyalgók zászlójából kifogta a szelet ez a futam. Nem lehetett unatkozni azon a versenyen, amelyet végül George Russell nyert meg a Mercedes volánja mögött. Ez volt a brit pilóta idei második győzelme. Max Verstappen nagy csatát vívott az első helyért, de végül kénytelen volt beérni a második hellyel. A Nap Versenyzője címmel vigasztalódhat. A bronzérmes helyre Kimi Antonelli állhatott fel. Az első három helyezett klasszis versenyzést nyújtott ma.
„Hihetetlen érzés újra a dobogó tetején állni. Eltartott egy ideig, így ezt most kiélvezem ma este. Kemény munka áll emögött a csapatomtól. Volt egy nehezebb időszak, ahol Max és a Red Bull hihetetlen gyors volt a hétvégén, így le a kalappal előttük. Köszönöt mindenkinek, a rajongóknak. Elég nagy a hőség odakint, így most jól fog esni egy ital.” – nyilatkozta a versenygyőztes pilóta, akinek nem működött jól az itatórendszere, s így eléggé kitikkadt.
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén már a szombati időmérő edzés is nagy port kavart, ami vitatott körülmények között ért véget. A Q3-ban Max Verstappen balesetet szenvedett és emiatt sárga zászló volt érvényben. Kimi Antonelli vétett, azt hitte, hogy dupla sárga zászló volt hatályban, s elengedte a gázpedált, pedig nagyon jó időt futott. Mindeközben csapattársa, George Russell látta, hogy csak sárga zászlós időszak volt, kicsit elengedte a gázpedált, de még így is elég gyors volt ahhoz, hogy megszerezze a rajtelsőséget. Bár később vizsgálták az esetet, de szabad utat adtak Russell pole-jának. Ezáltal Russell rajtolt az élről, őt pedig a hétvégén megtáltosodott Ferrari-pilóták, Charles Leclerc és Lewis Hamilton követték. A világbajnokságban vezető Kimi Antonellinek így csak a negyedik rajthely jutott.
Az egész Európát sújtó extrém forró időjárási körülmények az Osztrák Alpokat is elérték, így nagy melegben rajtolt el a mezőny a 71 körös Osztrák Nagydíjon. A Forma-1-es pilóták rendkívül edzettek, fel vannak készülve arra, hogy nagyon megterhelő időjárási feltételek mellett is a maximumot nyújtsák. Az autók hűtőrendszerének és az abroncsoknak is komoly kihívást jelentett ez az óriási forróság.
Valtteri Bottas autója adta meg először magát a forróságnak. Mindeközben Sergio Perez is arról számolt be, hogy autója nagyon füstöl. Öt kört sem bírt ki a két Cadillac az osztrák futamon.
Az ötödik helyről rajtoló Max Verstappen megmutatta, hogy mire képes. Nagyon gyorsan a második helyre verekedte fel magát. Több csatát is vívott Lewis Hamiltonnal a mezőny elején. Nem hiába látogatott el ismét a Narancs Hadsereg – Verstappen holland szurkolótábora – a Red Bull Ringre. Nagy csatát folytatott a 28 éves pilóta az első helyért, de végül nem tudta kielőzni a Mercedes brit pilótáját.
A Williams sem bírta a nagy meleget. Sainz autója a 25. körben a célegyenesben megállt, s közben behívták Antonellit a bokszba kerékcserére. Egy körrel később szerencsésebb lett volna a Mercedes olasz pilótája számára. Mikor visszatért a versenybe akkor kezdődött el a biztonsági autós fázis, s két kör erejéig tartott.
Hiába rajtoltak előkelő helyről a Ferrari pilótái, a verseny felénél már nagyjából látni lehetett, hogy nem sok esélyük volt dobogós helyekre. Ekkor a Mercedes-pilóták és Max Verstappen foglalták el a dobogós helyeket. Főként a Red Bull hollandjának teljesítménye érdemel meg minden dicséretet. Nagy hátrányt dolgozott le és ugrott fel a második helyre.
A Ferrari pilótái nem tudtak profitálni jó rajthelyükből. Lewis Hamilton az ötödik, Charles Leclerc pedig a nyolcadik helyre kormányozta célba piros betontorpedóját.
A McLarenek negyedik erőként versenyeztek. Oscar Piastri a 40. kör környékén megszerezte a negyedik helyet, miközben Lando Norris a hetedik helyen körözött. A futam végéig tartották magukat ezeken a helyeken, nem tudtak előrébb törni.
Az Aston Martinok a 48. körig bírták. Fernando Alonso öt másodperces büntetést kapott, végül három kör hátrányban ért célba a mezőny legvégén. Lance Strollnak szóltak, hogy álljon ki az autójával a futamból. Végleg.
Az 52. körben ismét virtuális biztonsági autós fázis következett, mikor Alex Albon autója által elütött bója a pályára került. A pályamunkások gyorsan eltávolították a bóját és rendben folytatódott a futam.
Isack Hadjar a másik Red Bullal a hatodik helyen futott célba. Nem csak a két Red Bull, hanem a két Racing Bulls is brillírozott hazai futamán. Liam Lawson és Arvid Lindblad zárja az első tizet.
Folytatás pihenő nélkül a jövő hétvégén (2026. július 5.) Nagy-Britanniában, Silverstone-ban a volt repülőtérből kialakított versenypályán.
2026-os Forma-1-es Osztrák Nagydíj eredménye
1. George Russell Mercedes 1:26.37.979
2. Max Verstappen Red Bull + 1.611
3. Kimi Antonelli Mercedes + 1.986
4. Oscar Piastri McLaren + 21.809
5. Lewis Hamilton Ferrari + 26.393
6. Isack Hadjar Red Bull + 29.399
7. Lando Norris McLaren + 31.505
8. Charles Leclerc Ferrari + 45.659
9. Liam Lawson Racing Bulls + 1 kör
10. Arvid Lindblad Racing Bulls + 1 kör
11. Gabriel Bortoleto Audi + 1 kör
12. Nico Hülkenberg Audi + 1 kör
13. Pierre Gasly Alpine + 1 kör
14. Oliver Bearman Haas + 1 kör
15. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
16. Esteban Ocon Haas + 2 kör
17. Alexander Albon Williams + 2 kör
18. Fernando Alonso Aston Martin + 3 kör
19. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba
20. Carlos Sainz Williams Nem ért célba
21. Sergio Perez Cadillac Nem ért célba
22. Valtteri Bottas Cadillac Nem ért célba
A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Kimi Antonelli 171 pont
2. George Russell 131 pont
3. Lewis Hamilton 125 pont
4. Oscar Piastri 80 pont
5. Lando Norris 79 pont
6. Charles Leclerc 79 pont
7. Max Verstappen 73 pont
8. Isack Hadjar 42 pont
9. Pierre Gasly 41 pont
10. Liam Lawson 30 pont
Konstruktőrök:
1. Mercedes 302 pont
2. Ferrari 204 pont
3. McLaren 159 pont
4. Red Bull 115 pont
5. Alpine 57 pont
6. Racing Bulls 44 pont
7. Haas 21 pont
8. Williams 11 pont
9. Audi 2 pont
10. Aston Martin 1 pont
11. Cadillac 0 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft, nyitókép: Red Bull Content Pool / Getty Images


Szólj hozzá