Keresés
Close this search box.
Fotó: Mercedes - Wolfgang Wilhelm

Hamilton élvezi a Vettellel folytatott csatákat

Fotó: Mercedes - Wolfgang Wilhelm

A szezon első versenyein látványos harcot vívott a Ferrari klasszisa, Sebastian Vettel és a Forma-1 másik szupersztárja, a mercedeses Lewis Hamilton – utóbbi úgy fogalmazott, hogy a német versenyzővel folytatott „harcai” a kedvenc csatái közé tartoznak.

Vettel, aki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon és Bahreinben zsebelte be a győzelmet, jelenleg hat ponttal vezeti a világbajnokságot Lewis Hamilton előtt, aki Kínában és Spanyolországban állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg Oroszországban csapattársa, Valtteri Bottas diadalmaskodott.

Lewis Hamilton 2007-ben debütált a királykategóriában, s karrierje során megannyiszor volt harcban a világbajnoki címért – első szezonjában is majdnem megszerezte a végső diadalt, azonban akkor Kimi Räikkönen lett a „befutó”, míg 2008-ban az utolsó körben happolta el Felipe Massa elől a világbajnoki címet.

A következő évek azonban nem alakultak ennyire fényesen a brit klasszis számára, így 2013-ban a Mercedeshez szerződött, ahol a legendás hétszeres világbajnok, Michael Schumacher helyét vette át. Eztuán nem volt megállás: gyermekkori barátjával, Nico Rosberggel 2014-ben és ’15-ben is fej-fej mellett küzdöttek a bajnoki címért, s mindkét szezonban Hamilton nyerte meg a világbajnokságot, majd 2016-ban Nico Rosberg igencsak felvette vele a kesztyűt, s végül övé lett a végső győzelem. A világbajnoki cím megszerzése után azonban Rosberg úgy döntött, hogy visszavonul, s a helyére Valtteri Bottast szerződtették.

Hamilton és Vettel egyaránt esélyes a 2017-es bajnoki cím megszerzésére – a két versenyző pedig szó szerint kerék-kerék elleni csatákat vívnak a győzelmekért a versenypályákon. Hamilton és a Mercedes az utóbbi években rendre arra panaszkodott, hogy nincs ellenfelük – nagyon úgy tűnik, hogy idén ezt is megkapták. „Ez az egyik kedvencem, ha nem az abszolút favoritom” – nyilatkozta Hamilton Barcelonában, amikor arról kérdezték, hogy mennyire élvezi a ferraris vetélytársával folytatott csatákat. „Nagyon rossz a memóriám, így nem tudom az összes csatámat felidézni, hogy őszinte legyek, de a tavalyi évhez képest mindenképpen jobb pozícióban vagyok.”

„Egy másik csapattal versenyezni sokkal élvezetesebb, hiszen nincs rajtad olyan nyomás az istállód részéről, mint amikor a csapattársad ellen mész.”

Spanyolországban Hamiltoné volt a pole pozíció, azonban Vettelnek már a rajtnál sikerült megelőznie a brit versenyzőt, viszont a megfelelő stratégiának köszönhetően Hamilton visszavette a némettől a vezetést a futam második felében. Arra a kérdésre, miszerint mit vár, mennyire fog csapatonként megváltozni a fejlesztések dinamikája, Hamilton így felelt: „Nagyon szoros csatában voltunk, és ha más irányba mentünk volna, akkor biztos a verseny is máshogy alakult volna.”

„Ha az első kanyarban úgy jött volna nekem, hogy utána nem tudtam volna befejezni a versenyt, akkor nem mondtam volna azt, hogy ‘Szép munka volt Sebastian!’. Agresszív volt, de fel tudtam venni a kesztyűt, harcoltam vele és elkerültem a legrosszabb forgatókönyvet.”

„A verseny után tisztelettel közeledett felém és azt hiszem, hogy én is tisztelettel viselkedtem, de éreztem, hogy dühös. Azonban valljuk be: nem vagyunk boldogak, ha másodikok vagyunk. Ha boldog lett volna, akkor most komolyan aggódnék, hiszen az első hely megszerzéséért élünk.”

Ha Hamilton a Monacói Nagydíjon diadalt aratna, akkor biztosan átvenné a vezetést a világbajnoki pontversenyben, azonban a brit pilóta hangsúlyozta: 2017-ben a következetességre kell fókuszálniuk. „Nálam most nem a győzelem a legfontosabb. Hiszen győzhetsz az egyik versenyen, amikor a következőn már hátrébb vagy, szóval ez arról szól, hogy próbálom majd a hátralevő 15 versenyen azt a formámat hozni, amit Spanyolországban is mutattam.”

„Számomra nem az számít, hogy a következő futam után én fogom-e vezetni a világbajnokságot, hanem az, hogy az utolsó verseny után is én legyek elöl – én így gondolkodom.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top