Keresés
Close this search box.
Fotó: Amber PR

Hamiltoné a történelmi győzelem

Fotó: Amber PR

Nem lehet megverni idén a Mercedespilótáit. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ugyanis ismét kettős győzelmet szerzett, ezúttal Kínában, a jubileumi ezredik futamon. Bár a nyomukban haladnak, de megelőzni nem tudják őket a Ferraripilóták. Sebastian Vettel volt a jobb ferraris ezúttal, hiszen a dobogó harmadik fokára ő állhatott fel. A leggyorsabb körért járó egy pontot Alex Albon kapta a Toro Rossóval.

„Nem a legegyszerűbb hétvégén vagyunk túl, de ez fantasztikus eredmény a csapat számára. Nem tudtuk, hogy hogyan fogunk állni a Ferrarival. Valtteri az egész hétvége során gyors volt, és ma is nagyszerűen ment, kettős győzelmet szereztünk az 1000. nagydíjon.” – szögezte le a versenygyőztes brit.

Hamilton érdemeit növeli a tény, hogy ez pályafutása 75. győzelme a Forma-1-ben. Már a rajtnál megelőzte rajtelső csapattársát, Valtteri Bottast, s onnantól kezdve nem lehetett elvenni tőle az első helyezést. Bottas bár bánatos volt, de kárpótolhatja magát azzal, hogy az eddigi három futamból egy győzelmet azért elkönyvelhet magáénak (tavalyi győzelem nélkül évét követően).

Nem csak Bottas rajtolt rosszul, Sebastian Vettel is elvesztett egy helyezést a rajtnál, de csapata stratégiájának köszönhetően monacói csapattársa elé került a verseny során, aki viszont elvesztette a negyedik helyet és az így Max Verstappené lett. Leclercnek, aki persze nem hagyta szó nélkül, hogy Vettelt elé helyezték, végül be kellett érnie az ötödik hellyel.

Hűvös, borongós időben rajtolt el a mezőny, de előtte a rajtrácson a pilótafelállás eléggé szokatlan volt. Két Mercedest követett két Ferrari, utánuk jött két Red Bull, két Renault és két Haas. Hihetetlen látványt nyújtottok a rajtrácson egymás mellett sorakozó azonos autók. A rajt nem volt sima, a középmezőny végén Kvjat összeakadt a két Mclarenpilótával, s sok törmelék került a pályára. Emiatt egy rövid ideig biztonsági autós fázis alatt köröztek az autók. A McLarent még az ág is húzza, mindkét autójának be kellett mennie a bokszba javításra. Bár Kvjat emiatt áthajtásos büntetést kapott, annyira megsérült az autója, hogy végül a 44. körben ki kellett állnia a versenyből.

Pierre Gasly ért célba hatodikként a Red Bullal, s őt Daniel Ricciardo követi a hetediken. Bár az ausztrál elmondhatta volna, hogy előttem az utódom (Gasly ült be ugyanis a Red Bullban Ricciardo helyére), azért nagyon örülhetett ennek a helynek. Az első két futamon kiesett a Renault pilótája, most viszont már az első tíz között, pontszerző helyen végzett.

A nap versenyzője az az Alex Albon lett, aki a bokszutcából rajtolva (a harmadik szabadedzésen annyira összetörte az autóját, hogy az időmérő edzést is ki kellett hagynia) végül a leggyorsabb köridőt is megfutotta a Toro Rossóval. Egy ilyen kezdést követően ilyen szép teljesítményt nyújtani, mindenképpen megsüvegelendő dolog. Méltán megérdemli a leggyorsabb köridőért járó egy pontot. Szerencséjére bejött a tizedik helyre a fiatal thai-brit pilóta, így meg is tarthatja azt az egy pontot és még egyet szerzett az utolsó, tizedik pontszerző helyért.

A Williams ezúttal sem jeleskedett, még mindig pontok nélkül áll a konstruktőri ponttábla utolsó helyén, egyedüliként.

Három kieső pilóta volt. Kvjat még a verseny elején kiesett. Az oroszt később Nico Hülkenberg és záró körökben kieső Lando Norris követte.

A csapatok ezután visszaköltöznek a vén kontinensre, ahová addigra remélhetőleg megérkezik a kellemes meleg időjárás. Ezúttal is az Azeri Nagydíjjal veszi kezdetét a szezon európai része. Itt idén már negyedszerre áll rajthoz a mezőny két hét múlva (2019. április 28.). Tavaly Lewis Hamilton nyerte ezt a futamot azután, hogy Bottas egy defekt miatt kiesett. Miután idén tarolnak a Mercedespilótái, várhatóan nem lesz ez másként Bakuban sem. A kérdés már csak az, hogy vajon Hamilton vagy Bottas állhat majd a dobogó tetejére?

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top