
Kínai Nagydíj
Elhalasztották a Kínai Nagydíjat
Hetek óta sejteni lehetett azt, amiről egy pár órával ezelőtt adott ki hivatalos közleményt a Formula-1 sajtóosztálya: elhalasztják az eredetileg április 19-re tervezett Kínai Nagydíjat. Azzal …
Hamiltoné a történelmi győzelem
Nem lehet megverni idén a Mercedes–pilótáit. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ugyanis ismét kettős győzelmet szerzett, ezúttal Kínában, a jubileumi ezredik futamon. Bár a nyomukban …
Millenniumi futam Kínában
A Forma-1 1950 óta íródó történelmének mérföldkövéhez érkezik el a hétvégén. A Kínai Nagydíj lesz ugyanis az ezredik futam, amelyet nagy ünneplés, csinnadratta kísér majd. …
Ricciardo bravúros győzelme
Daniel Ricciardo megtáltosodott a Kínai Nagydíj versenynapján, begyűjtötte Forma-1-es pályafutása hatodik győzelmét. A szombaton turbóproblémákkal küzdő ausztrál pilóta a hatodik helyről rajtolva szerezte meg a …
Egy kerékcsere megkoreografálása
Olyan könnyednek tűnik a televízió képernyőjén keresztül az a pár mozdulat, amellyel pillanatok alatt kicserélnek egy-egy abroncsot, vagy éppen alkatrészt a Forma-1-es versenyeken – azonban …
„Szégyen, hogy sem én, sem pedig Stoffel nem tudta befejezni a futamot”
Fernando Alonso úgy fogalmazott, hogy számára „különösen fájdalmas” volt az, hogy a 10. pozícióját fel kellett adnia a Kínai Nagydíjon egy technikai probléma miatt.
Verstappen is meglepődött a teljesítményén
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen nem számított arra, hogy a Kínai Nagydíjon felállhat majd a dobogóra.
Hamilton kemény meccsre számít a Ferrarival
A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, hogy kemény versenyre számít a vasárnapi Kínai Nagydíjon.
Nem rakják át szombatra a futamot
Annak ellenére, hogy mindkét pénteki szabadedzés elmaradt az időjárás miatt – s vasárnapra is hasonló időt jósolnak – az előzetes információkkal ellentétben nem rakják át …
Mindkét szabadedzésnek keresztbe tett az időjárás
Közbeszólt a természet, ugyanis a Forma-1-es Kínai Nagydíj első és második szabadedzését is lefújták az időjárási körülmények miatt.
„Az öt másodperces büntetés már csak hab volt a tortán”
Nico Hülkenberg szerint a biztonsági autós fázis számukra „rosszul volt időzítve”, s ez is közrejátszott abban, hogy mindössze a 15. helyre tudta bekormányozni a VJM09-et.
Nincs nyugta a Mercedesnek
Annak ellenére, hogy Nico Rosberg a V6-os korszak leghosszabb győzelmi szériáját tudhatja magáénak, a Mercedes a jövőben sem kíván lazsálni.