A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn a Kínai Nagydíj előtti hétvégén hangsúlyozta: versenyzője, Pascal Wehrlein keményen dolgozik azon, hogy leghamarabb Bahreinben már ott lehessen a rajtrácson.
Pascal Wehrlein még Miamiban, a Race of Champions-on bukott egy hatalmasat, s az orvosai tanácsára hagyta ki a szezon előtti első tesztet, amelyen a Ferrari tartalékpilótája, Antonio Giovinazzi helyettesítette. A várakozásokkal ellentétben azonban a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon sem tudott rajthoz állni a 22 éves pilóta, s akkor is az olasz ugrott be helyette – Wehrlein akkor úgy fogalmazott, hogy még nincs olyan formában, hogy az 58 körös versenyt teljesíteni tudja.
Wehrlein a Kínai Nagydíjon sem fog rajthoz állni, azonban határozott célja, hogy a legközelebbi futamon, a Bahreini Nagydíjon már ott lehessen a rajtrácson, s Kaltenborn elárulta: ragaszkodik ahhoz, hogy amint formában van a fiatal tehetség, vissza fog térni a mezőnybe. „Orvosi szempontból ő már a tesztidőszak alatt el volt tiltva a versenytől” – nyilatkozta Kaltenborn. „A következő kérdés vele kapcsolatban az állóképessége, mivel száz százalékosan akar a rajthoz állni, főleg úgy, hogy a mostani autókat igazi kihívás vezetni.”
„Dolgozik ezen, de nehéz azt megmondani pontosan, hogy mikor térhet vissza, mivel az emberi test nem olyan, amelynek a működését ki lehet számítani analitikai elemzések alapján.”
„De a célja az, hogy a lehető leghamarabb autóba üljön, ideális esetben ez már a következő versenyen megtörténhet, ha pedig akkor nem jön össze, akkor várunk ezzel még egy futamot – az egyértelmű, hogy ő a mi versenyzőnk, és ez a jövőben sem fog változni.”
Szólj hozzá