Santino Ferrucci a 2017-es szezon folyamán is a Haas fejlesztőpilótája lesz, mindemellett pedig az idei GP3-as szezonban továbbra is bizonyítani fog.
A 18 éves amerikai versenyző, Ferrucci még 2016-ban csatlakozott a Haashoz, ott volt az istállóval a teszteken és a versenyeken egyaránt, és természetesen teljesítette a csapat szimulátorprogramját is. Mindemellett tavaly a Silverstone-i szezonközi teszten autóba pattanhatott, ezzel pedig 2015, vagyis Alexander Rossi óta ő volt az első olyan amerikai pilóta, aki F1-es autót vezethetett.
„Nagyon örülünk annak, hogy Santino továbbra is a csapatunk kötelékébe tartozik, és várjuk, hogy folyamatosan fejlődjön a GP3-ban” – kommentálta a bejelentést a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Tetszett nekünk az, amit tavaly a teszten láthattunk tőle, ráadásul az érettsége az autóban és azon kívül is lenyűgöző.”
„Santonio egy fiatal amerikai versenyző, aki rengeteg potenciállal rendelkezik, mindemellett pedig tanulékony.”
Ferrucci tavaly a GP3-as bajnokságban a 12. helyet szerezte meg, az idei szezonra pedig nem váltott csapatot, mivel a karrierjét továbbra is a DAMS-nál folytatja. „Amióta elkezdtem versenyezni az a célom, hogy egyszer Formula 1-es pilóta legyek, és az, hogy amerikaiként egy amerikai csapat tagja lehetek, hatalmas büszkeséggel tölt el” – nyilatkozta a fiatal pilóta, majd hozzátette: tavaly rengeteget tanult mind a GP3-ban, mind pedig a királykategóriában, és úgy érzi, hogy az idei szezonnak sokkal felkészültebben vághat neki.
Szólj hozzá