Keresés
Close this search box.
Fotó: Hungaroring.hu

Menőség felsőfokon: graffitivel díszítették a Hungaroring kerítését

Fotó: Hungaroring.hu

Szó szerint új színezetet kapott a hungaroringi hetes, vagyis annak a kapunak a fala, amelynek „küszöbét” majd a legtöbb szurkoló át fogja lépni a hétvégi Magyar Nagydíj alatt.

A Hungaroring lassan ünneplőbe öltözik a hétvégi Magyar Nagydíj előtt, s az idén lesz egy plusz eleme az „öltözékének” – a pálya vezetősége ismert hazai graffiti-művészeket kért meg, hogy dekorálják ki a kőkerítést a hetes kapunál, amelyen a hétvége folyamán a legtöbb néző belép hazánk legnagyobb sportlétesítményébe.

A graffitisek természetesen autósport-témakörben mozgatták meg a fantáziájukat, és igazán egyedi műalkotások születtek.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója maga is festékszórót ragadott, és noha meglehetősen óvatosan, de néhány „ecsetvonással” hozzájárult az egyik falfestményhez. Utóbb pedig az előkészületekről, és a plusz aktivitásokról beszélt.

„Az új tulajdonos új szemléletet hozott a sportágba, nyitott a szurkolók felé – ezt már akkor érzékeltem, amikor az osztrák verseny hétvégéjén először tárgyaltunk egymással –, így jó néhány olyan újítást próbálhatnak ki a nézők, amelyekkel eddig nem találkozhattak – mondta Gyulay Zsolt. – A Supergold és a Gold tribün mögött kerékcsere-versenyt rendeznek, amelynek győztesei vasárnapra belépőt kapnak a paddockba, csakúgy, mint a szimulátor-verseny győztesei. Összesen öt paddock-belépő talál gazdára, amelyek tulajdonosai testközelből láthatják majd, miként működnek az F1-es csapatok. A nézők versenyezhetnek modell-autókkal, kipróbálhatják a drónozást, készíthetnek fényképet a díjkiosztó dobogó pontos másán és lengethetnek kockás zászlót.”

„Természetesen a korábbi, jól bevált programjainkat is megrendezzük, így a csütörtök délutáni boxutca-látogatást, amely az idén is autogram-osztással párosul. A lelátó mögött felépített színpadon folyamatosan programok várják a nézőket, akik a versenyzőkkel is találkozhatnak.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top