Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull Content Pool

Módosított az FIA a sportszabályzaton

Fotó: Red Bull Content Pool

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) módosította a versenyzőket érintő szankciókat a 2017-es szezonra vonatkozóan, ebből adódóan pedig a versenybírák szerepe és felelőssége is egyértelműbb lesz.

Ahogy korábban is, most is a versenyigazgató, Charlie Whiting fogja jelenteni a kétséges eseteket a négy versenybírának, azonban a stewardok fogják eldönteni, hogy vizsgálni fogják-e az adott incidenst.

„A versenyigazgató jelezheti a versenybíráknak, ha a pályán történt esemény megsértette a sportszabályzatot, vagy a kódexet. A felülvizsgálat után a versenybírák a saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogy tovább vizsgálják-e az adott esetet” – olvasható a frissített szabályzatban, amely azt is jegyzi, hogy a versenybírák olyan eseteket is vizsgáljanak, amelyeket a versenyirányítás nem jelentett feléjük.

Az új szabályzatnak egy további érdekes része is van: „Ha nem egyértelmű a bírák számára, hogy az adott versenyző teljes egészében, vagy túlnyomórészt hibáztatható az incidens kapcsán, akkor az eset nem von büntetést maga után.”

Mindemellett azokat a versenyzőket, akik stop-and-go büntetést kapnak, s ezt valami oknál fogva nem tudják letölteni, a következő futamon hátrébb sorolják majd a rajtrácson.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top