
FIA
Szalay Balázs: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott
A Motorsport Világtanács döntésének értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az …
Felavatták az FIA Hírességek Csarnokát
Az eseményen az összes élő Forma-1-es világbajnok részt vett – kivéve Michael Schumachert és Lewis Hamiltont.
Módosított az FIA a sportszabályzaton
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) módosította a versenyzőket érintő szankciókat a 2017-es szezonra vonatkozóan, ebből adódóan pedig a versenybírák szerepe és felelőssége is egyértelműbb lesz.
Nyilvánosságra hozta az FIA az ideiglenes nevezési listát
Az FIA kiadta az ideiglenes nevezési listát a 2017-es Forma-1-es szezonra, amelyből kiderül, hogy a mclarenes Stoffel Vandoorne a 2-es rajtszámot, míg a Williams kanadai …
Jean Todt minél előbb leülne tárgyalni az új tulajdonosokkal
A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) „örömmel üdvözölte” a Liberty Mediát a sportágban, azonban a szervezet vezetősége tűkön ülve várja, hogy megvitassák …
A második Volán Rallye Historic is célban!
2016-ban második alkalommal került megrendezésre a Retro Mobil lelkes csapata által a Volán Rallye Historic hagyományőrző veteránautós túra. A rendezvény célja, hogy a résztvevők lehetőséget …
„A szándékunk az volt, hogy a rajtrácsot kicsit felrázzuk”
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Ecclestone és Todt engedett a hatalmas nyomásnak, így a Forma-1-ben visszatér a 2015-ös kvalifikációs rendszer. Azonban nem álltak meg itt a …
Változnak az időmérőre vonatkozó szabályok
Megerősítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy már ettől a szezontól kezdve megváltozhat az F1-es időmérő edzések lebonyolítási módja – a döntés egyébként a Forma-1 …
Egy bajnoki címmel felérő negyedik hely!
Michelisz Norbert hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb sportembere. Az alig tíz éve Hímesházáról a számítógépes szimulátor volánja mögül elinduló fiatalember az idén érte el eddigi …
Fontos kérdésekről döntöttek az FIA Sportkonferenciáján
Az évben már második alkalommal rendezte meg az FIA a Sport Konferenciáját a nemzeti szövetségek részére, ahol olyan kérdésekre is kitértek, mint az utánpótlás nevelés …
Trófea jár a legtöbb pole-ért
Jövőre díjat kap az is, aki a legtöbb pole pozíciót szerezte a szezonban.
Dupla pontok a finálén
2014-től dupla pontokat fognak osztani a szezonzáró versenyen.