Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull / Peter Fox / Getty Images

Sainz értetlenkedett az első tesztnap után

Fotó: Red Bull / Peter Fox / Getty Images

A Toro Rosso versenyzője, Carlos Sainz Jr. úgy nyilatkozott, hogy nem érti, hogy a Ferrari és a Williams hogyan tudott ennyi kört megtenni már az első tesztnapon Spanyolországban.

Hétfőn Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a Mercedesszel összesen 152 kört teljesített, míg Sebastian Vettel a Ferrarival 126-ot tett meg. Az eredmény azért is szembetűnő, hiszen a hét másik versenyző közül hat kevesebb, mint 60 kört tett meg – Sainz is közéjük tartozott, hiszen 51 kört tett meg összesen, s a napja nem volt zökkenőmentes, hiszen technikai problémák is nehezítették a dolgát.

„Természetesen több kör volt benne a tervben, mint amennyit végül megtettünk” – kezdte nyilatkozatát Sainz. „Találtunk néhány problémát az autón, amelyeket a nap folyamán improvizálva kellett megoldanunk, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nem tudtunk megtenni annyi kört, ahányat mi szerettünk volna.”

„Ha ki kell emelnem valamit, akkor a problémák nagy része az alvázzal volt kapcsolatos, viszont igazából egy kicsit mindenből adódott gond.”

„A teszt első napján a motort és a futóművet vizsgáljuk, hogyan működnek együtt, milyen problémák merülnek fel és mik okoznak lassulást.”

„Ez egy tipikus teszt, de nem tudom megérteni, hogy a topcsapatok hogyan tudnak 120, 150 kört megtenni.”

„Remélem, hogy Daniil holnap több kört fog megtenni, mint amennyit ma én, és utána meg én tudok többet megtenni, mint ő – így lassanként tudnánk gyűjtögetni a köröket addig, amíg meg nem közelítjük a százat.”

Sainz a napot a nyolcadik helyen zárta, a legjobb eredményeket pedig a közepes keverékű abroncsokon érte el, azonban kitért arra is, hogy miben érzi a különbséget a 2016-os és az idei autó között. „Úgy érzem, mintha egy másik kategória lenne. A kezelhetőség tekintetében nagyon hasonlít a 2016-os autóra, viszont sokkal gyorsabb a kanyarokban.”

„Számomra olyan, mintha még mindig a 2016-os Toro Rossót vezetném masszívabb szárnyakkal és hatalmas leszorítóerővel a kanyarokban, szóval ezt most sokkal jobban élvezem.”

Első tesztnap, 2017. február 27., Circuit de Catalunya eredmények (zárójelben az a keverék, amivel a pilóta a legjobb idejét futotta):

1. Lewis Hamilton, Mercedes Grand Prix 01:21.765 (lágy) 73 kör
2. Sebastian Vettel, Ferrari 01:21.878 (közepes) 126 kör
3. Felipe Massa, Williams 01:22.076 (lágy) 103 kör
4. Kevin Magnussen, Haas F1 01:22.894 (lágy) 51 kör
5. Daniel Ricciardo, Red Bull Racing 01:22.926 (lágy) 50 kör
6. Valtteri Bottas, Mercedes Grand Prix 01:23.169 (lágy) 79 kör
7. Sergio Perez, Force India F1 01:23.709 (lágy) 39 kör
8. Carlos Sainz Jr., Scuderia Toro Rosso 01:24.494 (közepes) 51 (kör)
9. Nico Hülkenberg, Renault 01:24.784 (közepes) 57 kör
10. Fernando Alonso, McLaren 01:24.852 (lágy) 29 kör
11. Marcus Ericsson, Sauber 01:26.841 (közepes) 72 kör

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top