Keresés
Close this search box.
Fotó: Red Bull (Peter Fox/Getty Images)

Sainz pénteken teszteli a glóriát

Fotó: Red Bull (Peter Fox/Getty Images)

Carlos Sainz Jr. megerősítette: igazak azok a pletykák, miszerint ő is próbára fogja tenni a glóriát a Belga Nagydíj szabadedzésén.

A spanyol STR11-esére a pénteki első szabadedzésen kerül majd fel az eszköz, illetve Sainz mellett a Mercedeses Nico Rosberg, valamint a Force India versenyzője, Nico Hülkenberg is tesztelni fogja.

„Amennyire tudom, az installációs kör előtt szerelik fel, és ha nem okoz zavart a hátsó szárny működésében, akkor a tervezettnél kicsit tovább is fennmaradhat majd” – nyilatkozta Sainz, aki hozzátette, hogy Spa az egyik legideálisabb pálya, ahol próbára lehet tenni a glóriát.

„A Német Nagydíj után mi, versenyzők mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy mindegyikünknek ki kell próbálnia a ‘halo’-t, s meg kell osztani egymással a véleményünket” – tette hozzá.

Jelen állás szerint az FIA a fejvédőt a 2018-as szezonban vezetné be, azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha minden csapatnak lehetősége adódik az eszköz tesztelésére.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top