Bajban a McLaren: a csapatmendezser, Dave Redding otthagyja a csapatot a Williams kedvéért.
Redding helyét a McLarennél az istálló eddigi vezető-versenymérnöke, Paul James veszi majd át, azonban egyes feladatokon Andrea Stellával kell majd osztoznia.
„Megerősíthetjük, hogy David Redding elhagyja a McLaren Racinget” – nyilatkozta a csapat szóvívője a GPUpdate.net-nek.
„Őt Paul James váltja, aki ezentúl a csapatmenedzser lesz, és a csapat működési és vezetési feladatira fog összpontosítani.”
„A műveleti vezetőnk, Andrea Stella is szerepet fog vállalni néhány ehhez kapcsolatos feladatban” – folytatta a szóvívő, aki arra is kitért, hogy Stella fogja tartani a kapcsolatot ezentúl az FIA-val is, majd hozzátette, hogy a szakember távozásának köszönhetően Kari Lammenranta is új lehetőséget kap, aki ezentúl az istálló vezető szerelője lesz.
Redding a Williamshez majd szezon közben fog csatlakozni, s a jelenlegi sportmenedzser, Steve Nielsen mellett fog dolgozni, aki 2018-ban valószínűleg már nem fogja erősíteni a brit csapatot. „A sportmenedzserünk, Steve Nielsen őszinte volt az elképzeléseit illetően, miszerint már a 2017-es szezon végén is kevesebbet szeretne utazni, amit mi megértünk és tiszteletben tartunk, hiszen már 30 éve szinte folyamatosan úton van” – nyilatkozta a Williams csapatfőnök-helyettese, Claire Williams.
„Steve fantasztikus munkát végzett 2014 óta, amikor is hozzánk szegődött” – méltatta tovább Claire Williams a szakembert, majd ő is megerősítette Redding érkezését, s hozzátette: biztos benne, hogy a feladatok átvétele zökkenőmentes lesz.
Nincs túl jó hete a McLarennek, mivel nemrég megerősítették, hogy Jost Capito mindössze öt hónap közös munka után távozott a wokingi istállótól.
Szólj hozzá