Sebastian Vettel elárulta: még nem tárgyalt a Ferrarival a szerződéshosszabbításról, s úgy gondolja, hogy erre legközelebb csak 2017 végén fog sor kerülni, hiszen most „az egész csapat arra koncentrál, hogy 2017-ben ismét az élen legyen.”
Vettel még a 2015-ös szezon előtt csatlakozott a Ferrarihoz, azonban a kitűzött célok eddig még nem valósultak meg: nincs bajnoki cím, igazán a harcot sem tudják felvenni a domináns Mercedesszel, ráadásul az autóik megbízhatósága sem a legjobb, ráadásul ezeket még tetézi a stratégiai hibák rendszeressége.
A Ferrari csapatfőnökének, Maurizio Arrivabenének a Japán Nagydíjon adott nyilatkozata is okot ad a spekulációkra, hiszen úgy fogalmazott, hogy a háromszoros világbajnoknak is ki kell érdemelnie a szerződéshosszabbítást.
Természetesen az újságírók Vettelt is megkérdezték az ügyben, aki azt válaszolta, hogy a Ferrari jelenleg a következő négy versenyre koncentrál, és persze arra, hogy a következő szezonra megfelelően felkészüljenek.
„Úgy gondolom, hogy a fő hangsúlyt jelenleg erre kell helyezni. Nem hiszem, hogy most annyira fontos lenne nekünk elmerülnünk a részletekben, hiszen a következő szezonra megvan a szerződésem.
Rengeteg dolog történik most is Maranellóban… Tudom, hogy ez egy nagyon sűrű időszak, amikor a lényegi dolgokra kell fókuszálni.”
Vettelt kitért arra is, hogy ő és csapattársa, Kimi Räikkönen megkapták a frissítéseket Japánban, ami segít nekik abban is, hogy a 2017-es fejlesztésekhez adatokat gyűjtsenek, s hozzátette, hogy ez egy előrelépés volt a csapat számára. „Ez is hozzáadott a jó teljesítményünkhöz Japánban.
Itt, Austinban egy bizonyos szempontból hasonló hasonló lesz, hiszen az első szektor gyors kanyarokból áll, míg az utolsó szektor kicsit lassabb” – nyilatkozta Vettel, aki optimistán tekint a jövőbe, hiszen elmondása szerint a hibák is segítik a csapatot, mivel azokból tanulhatnak majd a jövőben.
Szólj hozzá