A maranellói gárdának lehetősége van a Pirelli esős abroncsait tesztelni Fioranóban, azonban Sebastian Vettel már a teszt első napján összetörte a Ferrariját – szerencsére a német klasszis nem sérült meg. A GPUpdate.net felkereste a csapatot, amelynek sajtósa úgy nyilatkozott, hogy ez egy „megszokott baleset” volt.
A tesztet a Pirelli szervezte azért, hogy még a hivatalos, szezon előtti tesztek előtt legyen lehetőség tanulmányozni a kísérleti abroncsokat egy mesterségesen áztatott pályán. Természetesen a gumikat nem a legújabb, hanem a 2015-ös Ferrari módosított változatára szerelték rá, Vettelt is ebben a kasztniban érte a baleset.
Azonban a hűvös körülmények között a négyszeres világbajnok a hetes kanyarban elvesztette az uralmát az autó felett, s a korlátba ütközött. A Ferrari szóvívője megerősítette a brit internetes magazinnak, hogy Vettel az ütközés során nem sérült meg. „Ez egy szokásos baleset volt egy mesterségesen benedvesített pályán” – erősítette meg az értesülést a Pirelli sajtósa is. „A baleset előtt Vettel közel 40 kört tett meg a különböző kísérleti esőgumikkal, és sikerült elegendő mennyiségű adatot gyűjtenünk.”
A múltban több pilóta is kritizálta a Pirelli esős futamokra szánt abroncsait, s ezen versenyzők között volt Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is.
Szólj hozzá