Berecz Zsombor az ötödik helyen végzett a balatonföldvári Finndingi-világbajnokságon.
Az Eb-ezüstérmes Berecz az ötödik helyről várhatta a vasárnapi zárónap éremversenyét, és második lett a dupla pontszámot adó futamban, amelybe a hét futam alapján a 113 indulóból az első tíz került.
A szervezők tájékoztatása szerint a futamra némi halasztás után gyenge kelet-északkeleti szélben került sor. Berecz végig kitűnően versenyzett, az első – széllel szemben cirkáló – szakaszon negyedik helyen kerülte a bóját, majd a következő hátszélben egyet előrébb lépett. A második szakaszon megerősítette ezt a harmadik pozíciót, és a befutóig tartó hátszélben türelmes vitorlázással megelőzve a görög Joannisz Mitakiszt másodikként ért célba.
Ezzel Berecz riválisai többségét maga mögé utasította, ám összesítésben nem tudott előrébb lépni, és 53 helyezési ponttal ötödik lett.
Az aranyérmet a 2012-ben Csillaghajóban olimpiai bajnok svéd Max Salminen nyerte 47 helyezési ponttal, a francia Európa-bajnok Jonathan Lobert (48) és az éremfutamban győztes holland Nicholas Heiner (50) előtt.
Szólj hozzá