Érdi Mária legutóbb a felnőtt világbajnokságon vett részt, ahol a 20. helyen ért célba: a 19 éves magyar vitorlázó ennek az eredménynek is örült, habár előzetesen a 10. helyet tűzte ki célul. Érdi azonban nem áll meg, hiszen annak ellenére, hogy korábban nem tervezte, hogy elindul a Barcelonában október elején sorra kerülő Laser Európa-bajnokságon, most mégis úgy döntött, hogy ott is szeretné megmérettetni magát.
„Szerintem nagy siker a 20. hely, mert ez az eddigi legjobb magyar laser-es eredmény. Nagyon örülök neki, de van bennem egy kis csalódottság. Végig ott voltam a mezőny elején, de sajnos csak egy napunk volt az aranycsoportban, mert az utolsó napon nem tudtak futamot rendezni” – kezdte Érdi.
„Az aranycsoport napján megkaptam a második sárgalapomat, ami miatt ki kellett állnom, az utolsó futamban pedig rosszul mentem, így visszaestem a 20. helyre. Ezen már nem tudtam javítani, mert az utolsó napon szélcsend miatt nem indítottak futamot. Egyébként, ha az eredményt nézzük, az fantasztikus és magamon is érzem, hogy egyfolytában fejlődök. Azt is érzem, hogy többre is képes lettem volna. Most úgy döntöttünk, hogy elmegyek Barcelonába az Európa-bajnokságra, ami eredetileg nem volt betervezve. A jövő héten elindulok a Laser Európa Kupán Balatonfüreden, ott fogok ismét vitorlázni, addig most egy kicsit pihenek.”– mondta Érdi Mária.
Érdi Mária jelenleg a 8. helyen áll a frissen közzétett felnőtt világranglistán, két helyet javítva ezzel a legutóbbi helyezéséhez képest.
Szólj hozzá