Keresés
Close this search box.
superenduro23hun mgr images 230204 306

Zsigovitsot lenyűgözte a magyar közönség, már nem érné be kevesebbel legjobb eredménye után

Zsigovits Norbert a közönségről és Szőke Márk Európa-kupában aratott győzelméről is elismerően beszélt. A 23 éves versenyző saját bevallása szerint elkapkodta az első futamát, de a másik kettőn stabilan motorozott, és a továbbiakban ezt a szintet szeretné fenntartani.

Zsigovits Norbert túl van a szezon legfontosabb versenyén, a Superenduro-világbajnokság budapesti fordulóján. A MOTAM által támogatott versenyzőnek az első futama nem sikerült jól, ám a másodikon a szezonbeli legjobb eredményét hozta, amit aztán meg is tudott fejelni. Ennek következtében 17 ponttal a tizedik helyen zárta a napot, az összetettben pedig feljött a tizenegyedik pozícióba a Prestige kategóriában.

Zsigovits természetesen élvezte a Papp László Sportaréna közönségének támogatását, és hallható volt, hogy a nézők jelentős része együtt él a versennyel. A 23 éves pilóta előzéseinél hangos éljenzés volt hallható, amikor pedig elakadt, csalódott moraj volt a jellemző. A HUMDA Academy versenyzője érezte a szurkolást, és az Európa-kupa döntőjének második futamán utolsó pillanatos győzelmet arató Szőke Márk sikerének is örült.

Nagyon jó volt, hogy újra itthon tudtunk versenyezni, ráadásul telt ház előtt, ez tényleg felemelő érzés – nyilatkozta. – Azt gondolom, hogy a nézők is kitettek magukért, hiszen nagyon szurkoltak, ezt motorozás közben is lehetett hallani. Emellett pedig Szőke Márk nyerni tudott, ami fantasztikus dolog, hiszen ettől megy előre a sportág, és örülök, hogy mindenki egyre jobban versenyez. Azt gondolom, hogy lehet jövője a Superendurónak.”

Az első futam nem ment végig a tervezett módon, ugyanis Eddie Karlsson súlyos balesetet szenvedett. A csonka viadal nem sikerült jól Zsigovitsnak, végül nem is rangsorolták, így pont nélkül maradt. A második és a harmadik versenyen viszont sokkal összeszedettebbnek bizonyult, és szezonbeli legjobb eredményeit elérve nyolcadikként, majd hetedikként ért célba.

A magam részéről úgy érzem, hogy versenyről versenyre tudtunk fejlődni, úgyhogy most már egy igazán jó helyezést tudtam elérni, aminek nagyon örülök – folytatta. – Az első futam egy kicsit kaotikus volt számomra, nem igazán jött össze, elkapkodtam a versenyt. Utána sikerült egy kicsit lehiggadnom, és azt gondolom, hogy a másik két futamon stabilan motoroztam. Nyilván voltak kis hibák, de úgy vélem, ezen a pályán sokan hibáztak. Ezt nyilván ki kell elemezni, meg kell nézni, de azt gondolom, hogy a második és a harmadik futam egész jó volt, és ezzel tudunk fejlődni. Emellett a köridőkön is látszik, hogy már közelebb vagyok a középmezőnyhöz, és lassan odaérünk, illetve most már nagyjából odaértünk.

Zsigovits tavaly részt vett a Hard Enduro-világbajnokság izraeli fordulóján, ezt leszámítva viszont idén versenyzett először együtt a nemzetközi mezőny elitjével. Az első hétvégéken kicsit megilletődött volt, de most már érezhető a javulás, még úgy is, hogy a jó eredményben Karlsson sérülése mellett az is szerepet játszott, hogy Taddy Blazusiak nem tudta befejezni a harmadik futamot. A magyar versenyző most már nem is akarja ennél lejjebb adni.

Az első futamokon eléggé izgultam, mert ilyen gyors pilótákkal [korábban] még nem volt szerencsém együtt versenyezni – magyarázta. – Kicsit túlizgultam, végig azt figyeltem, hogy mikor jönnek, nehogy feltartsam őket. Most már viszont kezdem megszokni. Nyilván kell hozzá pár verseny, hogy ezt a hangulatot át tudja érezni az ember, és a Prestige nagyobb küzdelmet jelent, mint a Junior, ahol azért tudtam menni az élmezőnnyel. Szóval azt gondolom, hogy folyamatosan fejlődünk, és az a cél, hogy minél előrébb végezzünk. Erre akarok minél jobban rágyúrni. A középmezőnyben szeretnék végezni. Úgy vélem, most már merhetünk nagyot álmodni, és a mostani verseny alapján akár a legjobb nyolc, legjobb hét is összejöhet. Ezek a tervek, és ezt szeretném hozni az idény folyamán.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top