Keresés
Close this search box.

V.Tótkomlós Racing – Powertech kupa rendezői szemmel

V.Tótkomlós Racing – Powertech kupa. 

Kedves Robi!

Ötödik alkalommal rendezel Tótkomlóson autóversenyt.

Június hetedikén és nyolcadikán, tehát két naposra tervezed.

Mesélnél, milyen programok fogadják majd a kilátogató versenyzőket és nézőket?

Üdvözlöm a kedves olvasókat!
– A Tótkomlósi autósport egyesület és jó magam ötödik alkalommal rendezzük meg Tótkomlós belvárosában idén az V.Tótkomlós Racing – Powertech kupa névre keresztelt versenyt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan kétnapos rendezvény lesz.
Június 7-én (szombaton) 8:00-tól kezdődnek a programok a versenyzőkre vonatkozó gépátvétel és adminisztratívval. Idén új helyen kialakított szerviz parkunkba fogjuk várni versenyzőpárosainkat illetve már az érdeklődő nézőket is. Úgy gondolom az elmúlt évek folyamatosan emelkedő versenyző létszáma alapján bőven lesz mit látni a kilátogatóknak.
Programjainkat folytatva, 13:00-tól kötelező versenyzői eligazítást tartunk a Black Bull pubban, majd
16:00-tól Ünnepélyes rajtceremónia és Prológ bemutatóval kezdjük meg a két napos csapatást.
Idén is 2 körös prológra lehet számítani, miután a mezőny az első körön túl van Gergely Sanyi stuntrider show-ját tekinthet meg a közönség. Ezt követően újra végig megy a mezőny a pályán és ezzel véget ér a szombati autózás, de nem a programok. 21:00-tól a Tótkomlósi Rózsa fürdőbe várunk mindenkit a Racing Aqua partyra valamint a Művelődési központ emeletén Racing Disco várja a szórakozni vágyókat.
Június 8.-án (vasárnap) reggel 6:00-tól pályazár, majd 7:30-tó szabadedzés felvezetéssel, 8:00-kor, pedig az első rajtra lehet számítani, amivel kezdetét veszi a 8 gyorsaságira tervezett verseny.

Idén is gyűjtést szerveztek a Tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálattal közösen. Megosztanád a portálolvasókkal mit is gyűjtöttök, és kik kapják?
– Valóban az elmúlt évekhez hasonlóan gyűjtést szervezünk 8 tartósan beteg Tótkomlósi gyermek számára.
A gyűjtést 2014-ben is a Tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálattal együttműködve végezzük. Rendezvényünk mindkét napján adománygyűjtő pontok lesznek, a Rajt közelében ahova várjuk minél több jólelkű ember segítségét, valamint lehetőség nyílik beszállókártyákat vásárolni 4 vagy 5 autóba, amely összeg teljes egészét idén is a beteggyerek részére különíti el egyesületünk. El kell, hogy mondjam évről évre szép összeget sikerült összegyűjtenünk támogatottjainknak.

Mit lehet tudni az idei nyomvonalról? Mennyire lesz technikás, vagy éppen gyors? Hány futam vár a versenyzőkre?
– Idén is a szlalom szakág előírásai szerint kerül kialakításra versenypályánk. Megszokott módon 2,7km hosszú lesz a nyomvonal. Technikás szűk kanyaroktól elkezdve tempósabb szakaszokig, lassító bolya kapukkal tűzdelve jellemzik pályánkat. Sajnos a város adottságai nem engednek több változatási lehetőséget, de úgy gondolom az évente visszalátogatók gyarapodó száma is jelzi, hogy kedvelt rendezvény a Tótkomlós Racing

Szervizpark merre lesz kialakítva?
– Amint az említettem új helyen várjuk a csapatokat. Idén a város központjához közeli Balogh Á. u Buszdepó lesz a két nap kijelölt szervizparkja. Kicsit egyszerűsül mindenki dolga hisz, nem kell a régen Tótkomlós határától pár kilométerre fekvő szárítótelepre kocsikázni annak, aki szervizezni kíván. Valamint a nézők helyzete is könnyebb lesz, akik meg kívánják tekinteni az autócsodákat.

A díjkiosztó ceremónia a szokott helyén lesz?

– Az ünnepélyes díjátadás idén is a város szívében található Hősök terén lesz előre láthatólag 20:00 környékén. Itt kerül átadásra a 8 kategória első három legjobbjának serlege. Ezzel egy időben a Tótkomlósi evangélikus szeretetszolgálat mindenkit vendégül lát egy tál babgulyásra.

Lesz-e lehetőség a nézőknek szombaton beülni a versenyautókba?
– Igen lehetőség lesz már szombaton is beülni. A prológ pálya hossza miatt csökkentet díjért, de úgy gondolom az élmény felejthetetlen lesz itt is.

Köszönöm a lehetőséget.

https://www.facebook.com/events/1483566708528055/?fref=ts

– Hajósi Miklós –

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top