A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) ismét díjazza legjobbjait. A fővárosi Stefánia Palotában a világversenyeken eredményes sportolók vehetnek át plakettet, emellett a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat is átadják kedden.
Az eseményen várhatóan beszédet mond: dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, dr. Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Shawn Kobb, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének Kulturális Attaséja is.
Az NVESZ információi szerint idén többek között díjat vesz át a 2021-ben elért eredményei alapján Hárspataki Gábor karatés, Adolf Balázs és Kiszli Vanda kajakos, Bali Dániel aerobikos, Kiss Norbert kamionversenyző, Senánszky Petra uszonyosúszó és Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő.

Vásárhelyi Máté történelmet írt a Piros 85-ön: elsőként teljesítette hét órán belül a legendás terepultrát
6:39:06-os pályacsúccsal nyerte a Piros 85-öt Vásárhelyi Máté: Perpetuem, Endurolytes, egyetlen gél és két kísérő segítette a történelmi célba érkezésig.

Szólj hozzá