
Africa Race
Új útvonal az Africa Race-en: Dakartól Dakarig
Jean Louis Schlessert és csapatát mindig is az vezérelte, hogy a lehető legjobb Africa Race-t rendezzék meg, hogy a tereprali és Afrika szerelmesei a hagyományokat …
„Összeszokott brigád vagyunk”
Most bepillantást nyerhetünk az Opel Dakar Team kulisszái mögé…
Homokfúvás, porvihar
Ha a rendezők nem, akkor a természet gondoskodik arról, hogy az Africa Race mezőnyének ne legyen könnyű dolga. Pénteken erős szélben rajtoltak a versenyzők, ami …
A Szahara a válasz
„A Szahara a válasz arra, hogy miért vagyok itt. Itt mindig kemény, férfias küzdelem zajlik – most sem volt ez másként.”
„Most elkelt a segítségünk”
Visszaestek Szalayék az összetettben – azonban a csütörtöki versenynapon kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Viszont szerencsére a csapattársakra mindig lehet számítani.
„Mi sodortuk bajba saját magunkat”
Mindig akad valami. A Szaharában nincs olyan, hogy könnyű nap. Habár Szalay Balázsék a szerdai versenynapon könnyedén áthajtottak a nehezebb szakaszokon, azonban ennek ellenére most …
Defekt húsz kilométerrel a cél előtt
A 2017-es Africa Race nyolcadik szakasza lélegzetelállító volt – nem csak a látvány, hanem az izgalmak miatt is.
„A tevefű csak arra jó, hogy szétcsessze a kamiont”
A hetedik szakaszon háromszor is elővehették a lapátot és a homokfutókat az Opel Dakar Team versenyzői.
Mauritánia is lenyűgözte az Opel Dakar Team versenyzőit
A legutóbbi szakaszon végre ráléphettek a gázra Szalayék – a nagy hajtásnak meg is lett az eredménye, hiszen sikerült javítaniuk.
Aktív pihenőnap
Pihentek. Persze amennyire lehetett, aktívan, hiszen lendületben kell maradni. Az Africa Race szünnapján Szalay Balázs reggel piacra ment és halat, rákot vásárolt (amit azután megsütött a …
„Egyszer-kétszer elkáromkodtam magam”
A kilencedik helyen értek célba a csütörtöki versenynapon Szalay Balázsék, azonban annak ellenére, hogy ma haladtak át a legszebbnek nevezett szakaszon, az Opel Dakar Team …
Homokdűne, kiszáradt folyómeder, kősivatag
Azt ígérték: a szerdai lesz az egyik legfárasztóbb nap az Africa Race-en. Nos, alaposan el is fáradtak a versenyzők, de akadtak olyanok, akiknek kisebb gondjuk …