
február 23, 2016
Ma is Vettel uralkodott Barcelonában
Ahogy az első napon, úgy ma is Sebastian Vettel uralta a barcelonai tesztet.
Teljes az összhang a MOB és a MÚSZ között
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) között teljes az összhang – jelentette ki Gyárfás Tamás.
Bővülő kínálat a Keszthelyi Kilométereken
A pünkösdi hosszú hétvégére idén is újdonságokkal várja a 2016-os Intersport Keszthelyi Kilométerek a Balaton-parti városba érkező sportturistákat. Tavaly tíz ország közel kétezer futója vett …
Újabb magyar kvóta
A szeptemberi paralimpiára újabb kvótát szerzett Magyarország, ugyanis a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint a dzsúdós Burányi Flóra szabadkártyával lehet ott Rio de Janeiróban.
Babos brillírozott
Két szettben legyőzte Babos Tímea a 16. helyen kiemelt olasz Sara Erranit, ennek köszönhetően pedig bejutott a legjobb 16 közé a 2,8 millió dollár (781,7 …
Alonso lazára vette
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem hagyta el a kényelmi zónáját. Ahogy a videón is látszik, a barcelonai második tesztnapon a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg …
Hat magyar asztaliteniszező készül a paralimpiára
A riói paralimpián minden eddiginél több, összesen hat asztaliteniszező képviseli majd Magyarországot, a szakvezetés pedig több éremre is számít.
800.000 emberre számítanak a Kihívás Napján
Nyolcszázezer ember részvételére számít a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) a május 25-én megrendezésre kerülő Kihívás Napján, amelynek programjaiban idén világszerte legalább 50 ország városai, falvai …
Nemzetközi cselgáncsos edzőtábor Dunavarsányban
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) Dunavarsányban indított edzőtábort, amely a Testnevelési Egyetemmel együttműködve Magyarországon üzemelteti a felsőfokú képesítést nyújtó Judo Akadémiát is.
Elhagyja Svájcot Vanczák Vilmos
Nem hosszabbítja meg a szerződését, így a szezon végén távozik a svájci Sion futballcsapatától Vanczák Vilmos és visszatér Magyarországra.
Van még esély: indulhat magyar hegyikerékpáros az olimpián
Hegyikerékpárban várhatóan egy kvótát fog szerezni Magyarország Bogár Gábor, a Waberer’s evopro MTB Team sportigazgatója szerint.
Több mint negyvenezer résztvevőt várnak a Vienna City Marathonra
33. alkalommal rendezik meg Ausztria legnagyobb sporteseményét, a Vienna City Marathont 2016. április 10-én. Várhatóan több mint negyvenezren állnak rajthoz Bécsben.