Keresés
Close this search box.
borospetra

A Világjátékok után az olimpiára is esélyes a kick-box

A kick-box is azon kilenc sportág között van, amelyek még pályázhatnak a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon való részvételre. Az amerikai eredetű modern küzdősport júliusban, az egyesült államokbeli Birminghamben szerepelt először a Világjátékok műsorán, és Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke szerint az ottani sikeres bemutatkozás nagyot lendített a sportág olimpiai reményein is – adta hírül az MKBSZ.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság néhány éve fogadta el az Agenda 2020 reformcsomagot, amely lehetővé tette, hogy az aktuális olimpia házigazdái egy vagy több sportágat beemelhessenek az ötkarikás programba. A kick-box mellett a karate, a motorsport, a krikett, a baseball/softball, a lacrosse, a breaktánc, a fallabda és a flag football kap lehetőséget arra, hogy meggyőzze az amerikai szervezőket arról, hogy alkalmas a 2028-as programba kerülésre.

Az úgynevezett „shortlist”-re felkerült sportágak nemzetközi szövetségei még augusztus folyamán prezentálnak majd. Előadásaikban hatpontos kritériumlistára kell összpontosítaniuk, amely magában foglalja egyebek mellett azt, hogy az adott sportág egyaránt vonzó legyen a rendező ország és a nagyvilág számára is. Arra is felhívták az érintettek figyelmét, hogy prioritásként kezeljék a versenyzői létszám korlátosságát, a nemek közötti egyenlőséget, és biztosítsák, hogy az olimpiára kerülés esetében valóban a legjobbjak vegyenek részt.

Az, hogy a kick-box ott van a még versenyben lévő sportágak elitjében, a pár héttel ezelőtt lezajlott Világjátékokon való sikeres bemutatkozásnak is köszönhető – mondta a hazai szövetség elnöke.

„A Los Angeles-i olimpiára a K1 szabályrendszerrel kandidál a a Kick-box Világszövetség, a WAKO, vagyis ugyanazzal a szakággal, amelyik a Világjátékok programján is volt. És a visszajelzések alapján azt tudom mondani, hogy a reményeinket illetően nagyon sokat jelentett a Világjátékok, és azon a sportág szereplése. A birminghami szervezők ugyanis azt érzékelték, hogy rendkívül erős érdeklődés, és közösségi média visszhang övezte a sportág bemutatkozását. Úgyhogy a szűkített listára kerülés a Birminghamben lezajlott K1 torna közvetett hatása is” – magyarázta Galambos Péter.

A kick-box és a magyarok számára is sporttörténelmi alkalom volt a birminghami Világjátékok. A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport eseményének történetében első ízben szerepelt a sportág a hivatalos programban, és Boros Petra, illetve Pálfi Viktória révén két magyar versenyző is ringbe léphetett: előbbi az ötödik, utóbbi pedig a hatodik helyen végzett.  

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top