A sár a szabadban mozgó emberek egyik visszatérő rémálma. Mindenkinél másként jelenik meg, más érzéseket kelt, de senki sem szereti igazán. Mivel magam is sokat vagyok sáros terepen, akár futva, akár kerékpározva, akár túrázva, elgondolkodtam a sár jelentőségéről, hasznáról, hiszen a „minden rosszban van valami jó” mondás alapján is érdemes összeszedni a sárhoz kapcsolódó pozitívumokat. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2021/2 számában került publikálásra.)
Megkérdeztem sok embert, mik a leggyakoribb problémák a sárral kapcsolatban? Ilyen válaszokat kaptam: koszos, csúszik, bizonytalan, sérülésveszélyes, tönkre teszi a ruhát, nehéz (amikor a cipőre tapad), lassít és fáraszt. Ha nem is sorrendben, de választ adok az említett nehézségekre, bízva abban, hogy ez is segít majd a sáros, nehezített edzések kivitelezésében.
Az első és szerintem a legfontosabb kérdés: nehéz, nehezebb, mint normál úton-módon? Igen. De ennek örülni kell, több okból is. A testedzés egyik alapgondolata az, hogy az edzés révén szeretnénk erősebbek, ügyesebbek, szebbek, jobbak lenni. A nehezített edzés minden formája ezt a célunkat szolgálja, így, ha sáros és nehéz a terep, akkor nem ezen kell szomorkodni, hanem örülni annak, hogy például egy órás edzésünk értéke az erő, az ügyesség és a lelki terhek elviselésének fejlesztésében felér akár egy kétórás edzéssel is! De ez még több is lehet! Persze a tempó, a ritmus nem fejlődik, de ez a legtöbb edzésre elmondható.
Lelki szempontból pedig milyen ajándéka a sárnak az, hogy előre akarunk haladni, de a lábunk minden más irányba csúszkál, nekünk pedig tudatosan, koncentrálva kell megtartani az előrehaladásunkat. Ez az élet minden területén visszaköszön, és ha itt fejlesztjük, akkor máshol is jobban kezelünk egy hasonló helyzetet. A sárban edzés ilyen szempontból szimbóluma a kitartásnak, az elhivatottságnak, az állhatatosságnak. Micsoda nagyszerű lehetőség!
Ez persze szorosan összefügg a „lassít” és a „nehezebben érjük el a célunkat” érzésekkel. A fentiekhez kapcsolódik, hogy amit lassabban végzünk el, az nagyobb odafigyelést, koncentrálást tesz lehetővé, vagy követel meg, a helyzettől függően akár egyszerre a kettőt. Tudjuk fejleszteni a lényeglátást, a részletekre figyelést, megértjük és megéljük, hogy a „lassabb” nem feltétlenül rosszabb! Évtizedekkel ezelőtt egy edzőtől hallottam azt az alapigazságot, hogy „aki nem tud lassan úszni (futni, kerékpározni…), az nem tud gyorsan sem”. És ebben a mondatban pont erről van szó: meg kell tanulni figyelni a részletekre, az apróságokra, értékelni és élvezni azt, ami a maximális teljesítményen kívül van! Figyelem! A mondat visszafelé nem teljesen igaz. Abban az értelemben kell vele foglalkoznunk, hogy aki a minőségi mozgásra (vagy az életben bármire) törekszik, annak törekedni kell a maximumra önmagához képest, mert anélkül csak „helyben sárdagasztásban” lesz része.
A sár fizikailag is nehéz, rátapad a cipőre, a ruhára, visszahúz. De minden lépéssel kiemelünk egy darabot a sárból, magasabbra emeljük, mint a helye van. Micsoda szimbóluma ez a segítségnek, a másokért való munkának! Mi magunk erősödünk benne (ez a fizikai oldal pozitív értéke), de ezzel az erővel erősebbek leszünk abban is, hogy másoknak segítsünk. Az ember alapvetően társas lény. Ezt mindenki tudja és elfogadja. De az is ehhez tartozik, hogy a közösségi létben nemcsak magáért él az ember, hanem a többiekért is – amikor pedig másokért (is) élünk, akkor ott óhatatlanul megjelenik az önzetlenség is.
A sárban futva valóban benne vagyunk az anyagban, a fizikai világban. Száraz időben csak érintjük a talajt, a sárban nem tudjuk nem átélni a földdel való közvetlen kapcsolatot. Ez az ősi tanításokban megjelenő „négy elem” (illetve gyakran kiegészítve az ötödikkel: „kvintesszencia”, ami gyakran „éterként” jelenik meg), amelyet Arisztotelész is tanított. A sportban általában a „víz” és a „levegő” megjelenik az izzadtság és a lélegzetvétel kapcsán. A „tűz” maga a sport lelkesedése, hevülete, lendülete. A „föld” pedig erősebb és határozottabb, ha sárban futunk.
Az anyagi világban való stabilitás és helytállás szimbóluma a sár. Csúszik, nyálkás, határozatlan…, de amint a figyelmünket és az erőnket hozzáadjuk a mozgáshoz, akkor mindez határozottá válik. Aki pedig sárban jól halad, az „normál” körülmények között sokkal simábban és lendületesebben tud mozogni.
Sérülésveszélyes. Mint az élet maga. Minél többet akarunk látni, tapasztalni, annál nagyobb az esélyünk a váratlanra, a kiszámíthatatlanra. A sár megtanít arra, hogy a váratlan helyzeteket a javunkra fordítsuk, a bizonytalant biztossá változtassuk. A sérülések mindig figyelmeztetnek valamire, amin az embernek jó elgondolkodni. Miért volt ott, miért úgy volt ott, hogyan lehetett volna elkerülni, miért nem vette észre, mit ad a sérülés, ami eddig nem volt része az életnek… Számtalan kérdést fel lehet tenni egy sérülés kapcsán. Ha feltesszük, akkor már kaput is nyitottunk a válasznak! Amikor nem kérdezünk, akkor zárva tartjuk a kapuinkat.
Koszos. Igen. Elsőre annak tűnik. De mihez képest? A mitológiák nagy részében a sár, az agyag, a teremtés egyik fontos alapeleme. Azaz nem rossz kosz, hanem a teremtett világ alapja. Amikor sportolunk a sárban, akkor ehhez az ősi munkához is közelebb kerülünk. Akár vallásos, akár természettudományos megközelítésben, a sár a múltunk egy nagyon fontos részét idézheti fel, amellyel önmagunkat is jobban megismerhetjük. Csak figyeljük meg, hogy egy jól, megfelelően, szabadon nevelt gyerek nagyon is kerüli a koszos dolgokat – de a sarazás mégis az egyik legjobb szórakozása, akár a folyó-, akár a tengerparton, akár a homokozóban. A minden felnőttben benne lévő gyermek is igényli ezt, gondoljunk csak arra, hogy az akadályfutás (például: OCR, Spartan stb.) milyen hatalmas népszerűségre tett szert pár év alatt, pedig sok mindent el lehet róla mondani, de a „patyolattiszta” pont nem tartozik a hozzá kapcsolható jelzők közé.
A sárban sportoló ember mégis meg tudja látni benne a szépséget, akár a tisztaságot is azzal, hogy élete részévé válik, megismeri, felismeri az értékeit, amelyeket elsőre nem is venne észre.
A kosz és tisztaság hiánya pedig még a felszerelésnek sem probléma, csak a „civilizált” lényünk tiltakozik eleinte ez ellen. A tiszta cipő valahol szimbóluma az üres, értéktelen életnek (hiszen ameddig tiszta, addig nem használtuk, csak a polcon, a dobozban állt, a saját lényegével – ami a sport, a mozgás – ellentétes módon). A koszos cipő éppen ellenkezőleg: szimbóluma a megdolgozott, megélt, akár megszenvedett életnek is. A félreértések elkerülése végett: nem cél az sem, hogy a cipőt ne tisztítsuk meg, de ezen nem szabad feszülni, idegeskedni. Hiszen az sem jó, ha nemtörődöm módon elhanyagoljuk a felszerelésünket. (Technikai tipp: ameddig rendszeresen sárban használunk egy cipőt, addig csak langyosvizes szivaccsal törüljük át, húzzuk ki a talpbetétet és levegőn szárítsuk meg, ne szárítógépben, ne fűtőtesten. Akár naponta. Ameddig saras időben edzünk.)
A sárban futás, edzés végül egy jó önvizsgálat, önmegfigyelés is, hiszen egyszerre nehezíti és segíti az életünket, így el lehet gondolkodnunk azon, hogy az általunk fontosnak tartott értékek között melyek az igazán fontosak. Bízom abban, hogy a sorok elolvasása után másként mentek a sárba edzeni!
Szerző: Tóth Viktor
Szólj hozzá