Kerek születésnapot ünnepel ma Kovács „Kokó” István, aki 50 évesen is naponta sportol, sőt új célokat tűz ki magának. A hatszoros Ironman most épp a Duna-átúszásra készül: augusztus 29-én, a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül több száz lelkes amatőr és profi sportolóval vág neki a folyónak. Habár a 460 méteres táv nem túl tetemes, a nyílt vízi úszás a Dunában komoly felkészülést igényel.
Kovács „Kokó” István gyakorlott BUG-ozó, az elmúlt években többször is bizonyított az utcalimpián, és idén sem lesz ez másképp: olimpiai, világ-és Európa-bajnok ökölvívónk ismét a Duna-átúszásra vállalkozik. „Gyerek voltam, amikor Ráckevénél először tapasztaltam meg a Duna elképesztő sebességét, erejét. Emlékszem, már akkor lenyűgözött ez a fajta úszás, már akkor éreztem azt a tiszteletet, amit a folyó megkövetelt magának. Hogy milyen benne úszni? Elsősorban önfeledt élmény, és ezt mindenkinek át kellene élnie, aki képes a megfelelő technikára és egy nagy adag figyelemre. Ne akarjuk legyőzni a Dunát, inkább használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket az úszásunkhoz” – javasolta Kokó.
A Budapest Urban Games és a Főváros közös célja, hogy bemutassa: a városi környezet is tökéletesen alkalmas a mozgásra. Idén is több helyszínen zajlanak majd az események: a Duna-átúszás mellett a futásnak és a jógának a Citadella ad helyet, és jön újra a street workout a Műegyetem előtt.
„Számomra a Duna-átúszás nem elsősorban a sportértéke, hanem a páratlan élmény miatt fontos: szerelmese vagyok Budapestnek, minden alkalmat megragadok arra, hogy városi környezetben sportolhassak. Gyakran bringázok és futok a Margitszigeten és a Római-parton, úszni a nyári időszakban a Lupán szoktam, a felkészülésemnek is ezt a helyszínt választottam. Minden nap sportolok, a hosszú távú triatlonozás miatt van, hogy kétféle edzést is végigcsinálok” – mondta el Kokó. Azt is hozzátette: a sport számára ugyanazt adja most, 50 évesen, mint korábban: egy állandó örömforrást, amire éppen annyira van szüksége, mint a levegővételre. „Legyen szó ökölvívásról, triatlonozásról, esetleg golfozásról, focizásról, a sporthoz való hozzáállásom az elmúlt 42 évben, amióta igazolt sportoló vagyok, változatlan.”
A BUG keretében ötödször lesz lehetőségük a sportolni vágyóknak arra, hogy a város közepén tegyék meg a 460 méteres távot a Műegyetem rakpartnál, az úszók testi épségére a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat mentőhajói vigyáznak.
A regisztrálásra a BUG honlapján van lehetőség!
Szólj hozzá