Lowie van Eck holland tanár és hosszútávfutó, aki egy ritka, örökletes szembetegség, az autoszomális domináns optikus atrófia (ADOA) miatt nagyjából hat százalékot lát. 2025 márciusában vezető futó, összekötő pánt és navigációs eszköz nélkül teljesítette az amstelveeni Lentemarathont, 2026. január 1. óta pedig minden nap legalább 6,7 kilométert fut. Következő célja a Running Solo: egy 2027-es nemzetközi maraton, amelyet szintén egyedül fut le, a helyszínt és az időpontot pedig a célba érkezésig titokban tartja. A Sportime-nak arról mesélt, mit lát futás közben, hogyan készült fel, és miért akarja felhívni a figyelmet a láthatatlan fogyatékosságokra.
Hogyan magyaráznád el az ADOA-t és a nagyjából hat százalékos látásodat valakinek, aki még sosem hallott róla? Mit látsz valójában futás közben?
Az ADOA olyan betegség, amely a mitokondriumok működését érinti. A mitokondriumok látják el energiával a sejteket, és azok a sejtek, amelyek rostjai a látóideget alkotják, különösen érzékenyek az energiaellátás zavaraira. Idővel ezek közül a sejtek közül néhány elhal, és a hozzájuk tartozó idegrostok elvesznek. A látóideget elképzelhetjük úgy, mint egy köteg nyers spagettit, amelyben minden szál egy idegrost. Ha fokozatosan kihúzunk belőle szálakat, a köteg egyre vékonyabb lesz. Ugyanígy, ha a látóideg rostokat veszít, kevesebb marad belőlük, ami a szemből az agyba szállítja a látott információt.
Nagyjából hat százalékos látással a világ elmosódottnak tűnik. Egész életemben gyengén láttam, és az elmúlt 34 évben megtanultam alkalmazkodni. Gyerekkoromban jobb volt a látásom, és ahogy romlott, voltak időszakok, amikor újra kellett tanulnom, hogyan tájékozódjak. Körülbelül 23 éves koromig nem hordtam szemüveget. Gyerekként és fiatal felnőttként normálisnak akartam érezni magam, és a szemüveg nélküli élet volt az egyik módja annak, hogy beolvadjak. Pedig a szemüveg segít tisztábban látni a környezetemet. Egy nap a Hágai Alkalmazott Tudományok Egyetemének főbejáratán mentem be, és kellemetlenül éreztem magam a sok, mindenfelé mozgó ember között. Akkor döntöttem el, hogy szemüveg kell.
Olvasáshoz most is leveszem a szemüveget. Néha, ha sietek, és csak gyorsan kérdeznék valamit egy kollégámtól, fel sem veszem, úgy megyek át az épületen. Ilyenkor érzem, mennyivel kényelmetlenebb nélküle közlekedni. Hogy mit látok? A világ elmosódott, és idővel talán még inkább az lesz. Ahogy a látásom változott, úgy tanultam meg alkalmazkodni.
Futás közben folyamatosan pásztázom a környezetemet, és igyekszem előre látni a veszélyeket. Bár minden elmosódott, az emberek és a tárgyak mozgása rengeteg információt ad. Amikor egyedül versenyzek, a többi futót követem, és a lábukat használom vizuális viszonyítási pontként. Ez segít eligazodni a pályán és kikerülni az akadályokat. Igyekszem az útvonal közepén maradni, a kanyarokat pedig szélesen veszem. Így több időm marad észrevenni, mi változik előttem, és alkalmazkodni hozzá.
Hogyan kezdtél futni, és mikor döntötted el, hogy vezető futó nélkül vágsz neki egy maratonnak?
Tizenhárom évesen kezdtem futni, miután rossz jegyet kaptam futásból tesiórán. Édesanyám tagja volt egy helyi futóklubnak, és azt javasolta, eddzek velük, hogy legközelebb jobb jegyet kapjak. A többi már történelem. Tinédzserként 10 kilométeres és félmaratoni versenyeken indultam. Amíg a Hágai Alkalmazott Tudományok Egyetemén tanultam, szüneteltettem a komoly edzést, de 2023-ban újra beleszerettem a futásba.
Tinédzserként egyedül versenyeztem. Akkor még jobban láttam, így eszembe sem jutott, hogy máshogy is lehetne. Már akkor is arról álmodtam, hogy lefutok egy maratont, és magától értetődőnek tartottam, hogy egyedül teszem.
Amikor 2023-ban visszatértem a futáshoz, úgy döntöttem, hogy vezető futóval indulok a holland látássérült futóbajnokságon. Megnyertük az országos bajnoki címet, és ez felkeltette a kíváncsiságomat, mi mindenre lehetek még képes. 2024-ben Rotterdamban vezető futóval teljesítettem az első maratonomat. Az év vége felé elkezdtem az interneten utánanézni, hogyan futnak önállóan más országok vak és gyengénlátó futói. Olyanokat találtam, akik technológiát használtak, vagy akiknek a közelében futott egy vezető. Olyan példát nem találtam, aki teljesen egyedül futott volna le egy maratont, ezért feltettem magamnak a kérdést, hogy én képes lennék-e rá. Még aznap beneveztem a 2025-ös amstelveeni Lentemarathonra.
A vezető nélküli maratonod 2025 márciusában: hogyan készültél fel, hogyan tájékozódtál a pályán, és mi volt a legnehezebb pillanat?
Az első vezető nélküli maratonomra a Lentemarathon Amstelveen szervezőinek segítségével készültem fel. Majdnem két órán át néztük végig együtt az útvonalat a Google Street View-n. A verseny napjára már tudtam, hol számíthatok akadályokra, hol kell kanyarodni, és hol válik el a félmaratoni és a maratoni útvonal. Végiggondoltam azt is, hogyan kezeljem a lehetséges kockázatokat. Futómellényt viseltem, hogy magamnál legyen a vizem és a gélem, és kihagyhassam a frissítőpontokat.
A verseny alatt a többi futót használtam vizuális viszonyítási pontként: mögöttük futottam, és figyeltem, hová lépnek. A legnehezebb a polder volt, egy nyílt szakasz, amely a táv majdnem felét adta. A felkészülés során nem tűnt különösebben nehéznek, de amikor odaértem, alig volt vizuális viszonyítási pontom. Ez a maraton második felében volt, amikor már kevesebb futó volt körülöttem, és néhány elágazásnál könnyen rossz irányba fordulhattam volna. Egy ponton egy futót követtem, aki jobbra fordult. Csak akkor jöttem rá, hogy kiszáll a versenyből, amikor megállt a családjánál. Az ilyen váratlan helyzetek a legnehezebbek számomra, és ez a tapasztalat megtanított arra, hogy menet közben alkalmazkodjak. A 2027-es egyéni maratonomon is számítok néhány meglepetésre.
A melletted futók többsége nem tudta, milyen keveset látsz. Mit jelent a hétköznapokban a látássérülés „láthatatlan” oldala?
Számomra ez választás kérdése: mennyire teszem láthatóvá a látássérülésemet. Gyalogláskor használhatok piros csíkos fehér botot, versenyen futhatok vezetővel. Ha ezek nélkül megyek, tudom, hogy az emberek általában azt feltételezik, hogy ugyanazt látom, amit ők. Ezzel számolnom kell, amikor tájékozódom. Ami zavar, az az, amikor valaki ingerülten reagál egy kérdésemre, és ezért szeretném felhívni erre a figyelmet. Ha ismeretlen helyen buszra szállok, néha megkérdezem a sofőrt, jó buszon vagyok-e. Fontos, hogy ezt ellenőrizzem. Előfordul, hogy a sofőr ingerülten válaszol: „Nem tudja elolvasni elöl a feliratot?” Egy rendezvényen egyszer rámutattam néhány koktélparadicsomra, és megkérdeztem a pincért, mi az. Udvariasan válaszolt, mégis buta kérdésnek éreztem. Még ha valaki kedvesen reagál is, kínos lehet rákérdezni valamire, ami mindenki más számára nyilvánvaló.
Az egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok, hogy nekimegyek-e embereknek vagy tárgyaknak az utcán. A válaszom: nem. Minden nap átmegyek az utrechti főpályaudvaron, amikor munkába megyek. Az emberek mindenfelé mozognak, de folyamatosan figyelem a környezetemet, és időt hagyok magamnak, hogy észrevegyem a veszélyeket. Így jutok át biztonságosan. Számomra a legnehezebb az, ahogyan az emberek néha reagálnak, amikor nem tudok elolvasni valamit, és meg kell kérdeznem.
2026. január 1. óta minden nap legalább 6,7 kilométert futsz. Miért éppen 6,7 kilométer, és mit tanított eddig ez a sorozat?
A napi legalább 6,7 kilométeres sorozatom a backyard ultra formátum egyik változata. A backyard ultrán óránként egy nagyjából 6,7 kilométeres kört kell teljesíteni. Aki 24 órán át bírja, 100 mérföldet tesz meg. Én ezt a körtávot tettem meg napi minimumnak.
A sorozat megtanította, hogyan reagál a testem, amikor fáradt vagyok, és hogyan induljak el futni azokon a napokon is, amikor nincs hozzá kedvem. Mostanra a napi futás olyan, mint a fogmosás: minden nap megcsinálom, és a rutinom része lett. Idén az volt a cél, hogy minden nap meglegyen a táv. Jövőre 10 kilométerre emelném a napi minimumot, és strukturált edzéstervet követnék. Mivel a maraton a leghosszabb távom, több teret kapok arra, hogy változatosabb edzéseket fussak.
Mi a Running Solo, és miért tartod titokban a 2027-es verseny helyszínét és időpontját a célba érkezésig?
A Running Solo 2027 a tervem arra, hogy egy nemzetközi maratont egyedül fussak le. Ez a következő lépés az amstelveeni egyéni maraton után: kíváncsi voltam, külföldön is képes vagyok-e rá. Hollandiában tudom, hogyan működnek a dolgok. Külföldön szerintem minden, ami a verseny körül történik, lesz a legnehezebb, az utazástól a megfelelő rajthullám megtalálásáig. Ha már a jó hullámban vagyok, egy olyan futócsoport része leszek, amely mind ugyanabba az irányba tart.
A fő célom, hogy felhívjam a figyelmet a láthatatlan fogyatékosságokra. Az emberek néha félreértenek, mert nem tudják, milyen keveset látok. Más láthatatlan állapotokat, például az ADHD-t vagy az autizmust is gyakran félreértik. Volt egy kollégám, aki sokszor késett a munkából. Miután ADHD-t diagnosztizáltak nála, jobban megértettük, mi okoz neki nehézséget, és csapatként könnyebb volt elfogadni a helyzetét. Remélem, a történetem egy kicsit türelmesebbé teszi az embereket, ha valaki megkéri őket, hogy olvassák fel neki az étlapot, még ha az ott is van a pult mögött.
A helyszínt és az időpontot azért tartom titokban a célba érkezésig, mert úgy szeretném átélni a versenyt, mintha senki sem tudna a projektről. Egy leszek a tömegből, és a körülöttem futók talán észre sem veszik, milyen keveset látok. Valaki talán feltűnik neki, hogy szélesen veszem a kanyart, de eszébe sem jut, hogy ennek köze lehet a látásomhoz. A cél után aztán elmesélhetem, mi kellett ahhoz, hogy eljussak odáig, és lefussam a versenyt.
Hogyan egyezteted össze a tanítást az edzéssel? Követik a diákjaid a futásaidat?
Az iskolai munka egyik előnye, hogy a nap nagy részét állva, mozgásban töltöm. A testem hozzászokott a mozgáshoz és a hosszú álláshoz. Amikor délután fél ötkor végzek, köröket futok az iskolaépület körül. Néhány kollégám, aki tovább bent marad, azt mondja, olyan, mintha egy akváriumban ülnének: a kör nagyjából 400 méteres, így kétpercenként elhaladok az ablak előtt. Több energiám van napközben, mint tavaly, mielőtt elkezdtem a sorozatot. A rutin ritmust ad a napjaimnak, és nekem ez működik.
Néhány diákom követi a futásaimat, de az eredményeimről általában utólag hallanak, a szüleiktől vagy a kollégáimtól. Én magam nem szoktam szóba hozni őket. Néhány hete egy apuka elmesélte, hogy a lánya azt mondta: „Gyakran szerepel a hírekben, szóval amit csinál, az biztosan kiemelkedő.”
Észrevettem, hogy változott, ahogyan a diákjaim reagálnak. Amikor 2023-ban megnyertem a holland látássérült futóbajnokságot, nagyon izgatottak voltak. Azt, hogy valaki az ország legjobbja, könnyen megértik. Egy teljesen egyedül lefutott maraton viszont más kérdéseket vet fel. A tájékozódási órákon a diákok azt tanulják, hogyan közlekedjenek a szabadban piros csíkos fehér bottal. Így amikor meghallják, hogy vezető és navigációs segédeszköz nélkül futottam le egy maratont, az elsőre éppen az ellenkezőjének tűnhet annak, amit tanítunk nekik. De ezeknek az óráknak nagy része arról szól, hogy megtanulják, mi működik nekik, és meghozzák a saját döntéseiket. Ez a gondolat végigvonul az én projektjeimen is. Értem, miért vannak kérdéseik, és mindig szívesen elmagyarázom a döntéseimet.
Mit üzennél a látássérülteknek, vagy bárkinek, akinek azt mondják, hogy egy cél „nem neki való”?
Szerintem az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak: mennyire fontos neked ez a cél? Ha valaki azt mondja, hogy egy cél nem neked való, lehet, hogy tényleg nehéz elérni. Én is többször hallottam, hogy „ez nem lehetséges”, főleg a vezető nélküli maratonom előtt. Másoknak ez pár másodpercbe telt. Én időt szántam arra, hogy kiderítsem, mi kellene hozzá valójában.
Nem kell rögtön az egészet egyszerre megpróbálni. Én vezetővel nyertem országos bajnoki címet, vezetővel futottam maratont, és olyan versenyeken is indultam, ahol a vezető összekötő pánt nélkül, a közelemben futott. Csak ezután futottam le egyedül a maratont. Minden lépés olyan tapasztalatot adott, amit a következőnél fel tudtam használni. Az országos bajnokságon a vezetőmmel saját vizet vittünk, hogy kihagyhassuk a frissítőpontot és időt nyerjünk. Ugyanezt az ötletet használtam a vezető nélküli maratonon is, csak más okból: a saját víz miatt könnyebb volt tájékozódni a versenyen. Ne becsüld le, mennyit tanulhatsz a gyakorlásból, a felkészülésből és azoktól, akikkel útközben találkozol.
Lowie van Eck projektjéről bővebben: runningsolo.nl. Az interjút angolul készítettük, magyarra fordítva közöljük.
Szólj hozzá