Úgy döntöttem, itt az ideje kicsit felfrissíteni az otthoni edzés-rutinomat. Szeretek biciklizni, de bevallom, az utóbbi időben a szobabiciklim lassan kezdett átváltozni egy unalmas, porfogó műalkotássá a nappalim közepén. Már-már kezdtem azt hinni, hogy az élet is helyben toporog, amikor egy este filmnézés közben – ahol a főhős hasonlóan monoton helyzetét egy „virtuális valóság” szemüveg dobta fel – megvilágosodtam: mi lenne, ha én is belevetném magam a virtuális kerékpározás izgalmas világába?
Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy kölcsön vegyem gyermekeim VR szemüvegét, amit aztán egy érdekes appal párosítottam, amely lehetővé tette, hogy a világ leggyönyörűbb tájain tekerjek, miközben valójában csak otthon a négy fal között pedálozom. A szobabiciklimre egy kis eszközt is fel kellett szerelni, ami a tempómról adott visszajelzést, így a digitális környezetem tökéletes szinkronban mozgott a valós erőfeszítéseimmel.
Először is, hadd mondjam el, mennyire valósághű volt az élmény! Ott tekertem a francia Alpokban, a szél zúgott a fülemben (vagy legalábbis a fejhallgatómban), a napfény simogatta az arcomat (képzeld el), és én csak suhantam előre az örökzöld fenyvesek és hófödte csúcsok között. Persze, az igazi fizikai élmény egy kicsit eltért a virtuális valóságtól, főleg, amikor egy váratlan kanyarban „nekimentem” egy virtuális sziklának. Ugyanis, az irányt a fejemmel diktáltam, és néha az irányítás nem volt a legpontosabb. Egyik ilyen „ütközés” alkalmával a nappali asztal is megsínylette a dolgot – hál’ istennek csak virtuálisan.
A VR szemüveg viselése viszont nem mindig volt felhőtlen öröm. Bár a technológia magával ragadó és a motivációt maximálisan tudja szolgálni, a szemüveg súlya időnként olyan nyomást gyakorolt a fejemre, ami aztán némi fejfájást okozott. De hát, ki mondta, hogy a virtuális Alpok meghódítása könnyű lesz?
Összességében, ez az egész virtuális biciklizés kaland tökéletes motivációt jelentett azokra a napokra, amikor az időjárás (vagy a lelkesedésem) nem engedte, hogy kilépjek a szabadba. És bár időnként a fejfájás kicsit hátráltatott, az élmény, hogy új tájakat fedezhetek fel, anélkül, hogy elhagynám a nappalimat, valóban megérte. Most már csak azt várom, hogy beköszöntsenek a szép tavaszi napok, amikor is a virtuális tájakat felválthatja a valóság friss levegője és a szabadban tekerés öröme. Addig is, marad a VR – ahol a következő kanyarban mindig új kaland vár!
(A cikk szerzője Juhász Viki, az Anyakedvéért blog szerkesztője – instagram.com/anyakedveert. Nyitókép: pikisuperstar on Freepik)
Szólj hozzá