Lassan minden létező rekord megdől az idei, 17. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen összesen 280-an (!) hajtanak majd végig a kijelölt szakaszokon – ebből tizenöt lesz az előfutók száma –, és az előzetes nevezési lista alapján összesen 45 hölgy ott lesz a rajtnál. A vasárnapi tesztet és a hétfői gépátvételt követően 15 óra 30-kor indul meg a száguldás egy mindenki számára új hungaroringi belső szakasszal. Újdonság, hogy ezúttal élő rádiós és televíziós közvetítés is lesz a teljes versenyről, melyet belső kamerás felvételekkel tesznek a rendezők még érdekesebbé.
Aki a hazai rallyesport körül él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 17. verseny lesz a viadal történetében. Ráadásul olyan, amelyen minden eddigi rekord veszélybe kerül, sőt, a legtöbb már meg is dőlt.
„Összesen 280 induló lesz, ami abszolút rekord a verseny történetében, ráadásul ötven nevezést el is kellett utasítanunk. Sosem volt még ilyen nagyszámú előfutónk, hiszen most tizenöten lesznek. Külön öröm számunkra, hogy egyre több hölgy is ott van az indulók között, és idén 45-en állnak rajthoz, ami hihetetlen csúcs a tavalyi 26-os rekordot követően. Szintén történelmi adat, hogy 97 Lada található a mezőnyben, amire eddig még nem volt példa. Minden adott tehát ahhoz, hogy valóban egy kivételes versennyel búcsúztassuk a 2015-ös esztendőt” – jelentette ki Füredi András.
A Szilveszter Rallye főszervezője elmondta, a nézők számára ingyenes lesz a belépő és a parkolás is, utóbbit a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában tehetik majd meg. Mindenkinek felhívja a figyelmét arra, hogy kedden csak reggel hatig lehet a pályát megközelíteni Szilasliget felől, utána ezt az útszakaszt lezárják a forgalom elől, és csak Mogyoród irányából lehet majd a parkolókig eljutni.
„Hétfőn délután fél négykor rajtol el a mezőny egy belső szakasszal, és miközben megy a verseny, folyamatosan zajlik majd a rajtceremónia. Kedden reggel fél nyolctól délután ötig lesz folyamatos a program az egymást váltó szakaszokkal. Külön érdekesség a nézőknek, hogy idén a szervizparkon is keresztülmegy a belső gyorsasági szakasz” – árulta el Füredi András.
Noha a szervezők telt házra számítanak – akár az eddigi nézőcsúcs is veszélybe kerülhet –, azokra is gondoltak, akik esetleg nem tudnak kimenni a Hungaroringre. Nos, ők sem maradnak le semmiről, hiszen a verseny minden pillanatát nyomon követhetik majd az élő rádió és televíziós közvetítések segítségével.
„A Hungaroring környékén egy tíz kilométeres sugarú körben a 92.4 hullámsávon lesz hallható hétfőn és kedden a Rallye Rádió élő adása, míg az internet segítségével élőképen is nyomon követhető lesz a Szilveszter Rallye minden perce. Összesen hat kamerával dolgozunk, mind a belső, mind pedig a külső szakaszokon. A stúdióban számos beszélgetéssel tesszük még érdekesebbé a kétnapos közvetítést. Több autóra belső kamerát is szerelünk, hogy a száguldás minden pillanatát el tudjuk juttatni a nézőkhöz” – fogalmazott a közvetítésért felelős Képes Tamás.
A világhálón a viadal hivatalos honlapján (www.szilveszterrallye.hu), a Rallye Rádió honlapján (www.rallyeradio.com) illetve a www.sportlivemedia.hu oldalon lehet az élő közvetítést nyomon követni.
Valamint természetesen a Sportime olvasói sem maradnak információ nélkül a nagy év végi verseny folyamán.
Szólj hozzá