Keresés
Close this search box.

Első meccslabda

Célegyenesébe érkezett a 2013-as FIA Autocross Európa-bajnokság, melynek utolsó két futamát a következő két hétvégén rendezik Franciaországban, illetve Olaszországban. Az XLavina Pap Motorsport versenyzője, Szabó Krisztián 23 pont előnnyel vezeti a Buggy 1600 összesített pontversenyét.

Célegyenesébe érkezett a 2013-as FIA Autocross Európa-bajnokság, melynek utolsó két futamát a következő két hétvégén rendezik Franciaországban, illetve Olaszországban. Az XLavina Pap Motorsport versenyzője, Szabó Krisztián 23 pont előnnyel vezeti a Buggy 1600 összesített pontversenyét.

 

A feladat adott: a hátralevő két verseny egyikén a top4-ben végezni, és behúzni az Eb-címet.

„Nagyon nehéz verseny lesz. Akár bajnok is lehetek már ezen a hétvégén, de alapvetően erre a versenyre is ugyanúgy készülünk a csapattal, mint bármelyik másikra. Egyelőre nem szeretnék a többiekre figyelni, vagy számolgatni, próbálom ezen a versenyen is a legjobb formámat nyújtani. Igazából ugyanaz a célom, mint eddig, igyekszem minél több pontot gyűjteni, és megint legalább a top4-ben végezni” – mondta el Szabó Krisztián, akinek ha összejön az újabb top4-es helyezés, akkor már most, Franciaországban, Saint Igny de Vers-ben, egy héttel a szezon vége előtt felnőtt Európa-bajnoki címet ünnepelhetne a Buggy 1600-ban.

Két fő riválisa, a luxemburgi Kevin Peters és a cseh Ondrej Musil ugyanis mínuszolással együtt legfeljebb 109 pontot tud gyűjteni idén (mindkettőjüknek két győzelem esetén lenne ennyi pontjuk az év végi elszámolásnál), míg Krisz jelenleg 97 ponttal vezet, és mivel egy 4. helyért 13 pontot osztanak, így a hátralevő két verseny közül valamelyiken egy top4-es eredmény már elég is lenne az üdvösséghez.

„Év közben meghozták a döntést, hogy a megrendezett nyolc verseny közül lesz mínuszolás az év végén, mivel az elmaradt németországi fordulót semmisnek tekintik, vagyis azt a versenyt senki nem mínuszolhatja. Ez nekem nem jött jól, mivel eddig egy 5. hely a legrosszabb helyezésem – és remélem, hogy az is marad –, így én nagyobb pontszámot fogok dobni, mint a többiek, hiszen nekik volt legalább 1-1 gyengébben sikerült versenyük. De szerencsére inkább kettő, ezért így is jól állunk, és ez a döntés semmit nem változtat a hozzáállásunkon. A cél továbbra is minden versenyen a top4. Most ez a feladat, ezzel kell meggyürkőzni” – tekintett magabiztosan a hátralevő két versenyhétvége kihívásai elé az OXXO Energy Drink 21 éves versenyzője.

„A hátralevő két pálya közül inkább Maggiorát szeretem jobban, ami kifejezetten a kedvenceim közé tartozik, de a francia helyszínről is több a pozitív, mint a negatív emlékem, hiszen kétszer is álltam már itt dobogón, egyszer még a juniorban, egyszer már a felnőttek között, a Buggy 1600-ban. Egy hasonló eredménnyel most is maximálisan kiegyeznék, de tudom, hogy nem lesz egyszerű, mert Franciaországban rendre nagyon nagy a mezőny, és rengeteg erős hazai versenyző csatlakozik be a sorozatba, ezért bármi lehet. Az első kanyar nagyon-nagyon kritikus, mert elég szűk, de ha azt túlélem, akkor úgy érzem, nagy baj nem lehet. Bízom a csapatban és az elvégzett munkában, és tényleg próbálok nem gondolni a bajnoki címre, hanem ezt a versenyt is ugyanúgy venni, mint bármelyik másikat. Ha lesz lehetőségem nyerni, azt most is igyekszem majd megragadni, de amúgy cél a top4″ – tette hozzá végül a korábban a juniorok között már két Európa-bajnoki címet is szerző, így a hasonló kiélezett helyzetekről fiatal kora ellenére nem kevés tapasztalattal rendelkező pilóta.

Franciaországban tehát következik az első meccslabda, Szabó Krisztián a győzelemért adogat.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top