Keresés
Close this search box.
img 6838

Formula 2: Verschoor akciódús futamon aratott győzelmet a Hungaroringen

Richard Verschoor, a Trident versenyzője megérdemelt győzelmet aratott a budapesti sprintversenyen. Érett versenyzést produkált, hiszen az első pozíció elvesztése után ismét az élre állt, és megszerezte negyedik győzelmét az F2-ben. A holland versenyző az utolsó körökben tudott elhúzni Kush Mainitól, aki másodikként ért célba az Invicta Racing színeiben. A harmadik helyet az ART Grand Prix versenyzője, Victor Martins zsebelhette be.

A sprintversenyen enyhébb volt a hőmérséklet a pénteki időmérőhöz viszonyítva, a gumiválasztás pedig igencsak vegyes volt a rajtrácson: tizenketten a lágy abroncsok mellett tették le a voksukat, míg a többiek kemény gumikon rajtoltak. Verschoor és a mellőle induló Maini is kemény gumikon kezdtek, és jól rajtoltak, de Andrea Kimi Antonelli, aki a negyedik helyről indult lágy gumikon, az Invicta autóját kívülről megelőzte a 2-es kanyarban, és ezzel hamar átvette a második helyet.

A lágy gumikon versenyzők szintén gyors tempót diktáltak, Gabriel Bortoleto és Enzo Fittipaldi pedig feljöttek a hatodik és hetedik helyre, megelőzve a kemény gumikat nyüstölő Isack Hadjart. A PREMA Racing újonca nem sokáig várt azzal, hogy átvegye a vezetést: a negyedik kör elején belső íven előzte meg Verschoort az 1-es kanyarban.

Az ötödik kör végére Antonelli már több mint két másodperces előnnyel vezetett, míg Maini kezdett felzárkózni Verschoorra. Mögöttük Martins haladt lágy gumikon. A hetedik körben Fittipaldi erős tempót diktált és egészen a hatodik helyre jött fel, miután külső íven megelőzte honfitársát, Bortoletót.

A 11. körre Antonelli több mint két másodperces előnye már csak 1,6 másodpercre redukálódott, mivel a kemény gumikon versenyzők kezdtek felzárkózni.

A 13. körben Hadjar a DRS segítségével megelőzte a hetedik helyen menetelő Bortoletót, míg Hauger visszaesett és nem sokkal később a hatodik helyen találta magát Fittipaldi mögött.

Verschoor most már Antonelli nyomában volt a 16. kör elején, de a PREMA versenyzője egy ideig minden támadást sikeresen visszavert. Azonban nem tudta sokáig tartani a pozícióját: az utolsó kanyarban kiszélesítette az ívet, majd az 1-es kanyarban blokkolta a kerekeit, ami lehetővé tette, hogy Verschoor és Maini is elmenjen mellette, majd a mezőny végére visszaesett.

Mindeközben a középmezőnyben Paul Aron próbálta visszanyerni az indulásnál elvesztett pozíciókat, és a 2-es kanyarban külső íven megszerezte Jak Crawford 12. helyét, annak ellenére, hogy az amerikai a 4-es kanyarban vissza akarta venni a pozíciót.

A Hitech Pulse-Eight versenyzője, Hadjar, mindeközben a pontokért küzdött, és egészen a negyedik helyre jött fel, miután megelőzte Fittipaldit és Haugert a 21. körben. Fittipaldi is küszködött a lágy gumikon, és miután Hauger és Colapinto is elment mellette, defektet kapott a bal elsőn, ami miatt ki is kellett állnia.

Az utolsó körben Verschoor már két másodperces előnyt épített ki, és áthaladt a célvonalon, hogy megszerezze negyedik Formula 2-es győzelmét Maini előtt, míg a dobogó harmadik fokára Martins állhatott fel. Hadjar a negyedik helyen végzett, Hauger és Colapinto előtt, Aron a hetedik helyre jött fel, és végül Barnard zárta a pontszerző helyeket a nyolcadik helyen.

Nagyon boldog vagyok, jó döntést hoztunk, amikor a kemény gumik mellett tettük le a voksunkat” – nyilatkozta a futam után Richard Verschoor, a Trident fiatal tehetsége. “Nagyon örülök a győzelemnek, de úgy érzem, ennek már a harmadik győzelmemnek kellett volna lennie, nem pedig az elsőnek. De most élvezzük a pillanatot, a csapat nagyszerű munkát végzett, és lépjünk tovább, koncentráljunk a holnapi versenyre.”

A futam után a bajnokságban Isack Hadjar 138 pontra növelte előnyét a második helyen álló Paul Aronnal szemben, aki 119 ponttal rendelkezik. A harmadik és negyedik helyen álló Zane Maloney és Gabriel Bortoleto ugyan nem szereztek pontot a sprintversenyen, de megtartották helyüket az összetettben, bár Franco Colapinto 95 pontjával már csak hárommal van elmaradva az Invicta Racing versenyzőjétől.

A csapatok versenyében a Campos Racing 176 ponttal őrzi vezető pozícióját, azonban az MP Motorsport kettővel többet szerzett a sprintversenyen, így a különbség 11-re csökkent közöttük. Az Invicta Racing egy ponttal lemaradva a harmadik helyen áll 164-el, míg a Hitech Pulse-Eight a negyedik 144 ponttal, megelőzve a Rodin Motorsportot, utóbbi 120 ponttal rendelkezik.

A budapesti főverseny következik, amely vasárnap reggel 10:05-kor kerül megrendezésre.

Szerző: Tepliczky Péter, nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top