Keresés
Close this search box.

Kovács Sanyi: Új pálya, új kihívás

Interjú Kovács Sándor autóversenyzővel.

Kovács Sanyi – Opel Astra
Mogul Racing Team
Kakucsring Kupa
2014.11.16.
Interjú Kovács Sándor autóversenyzővel.
Vasárnap, egy számodra új versenypályán folytatod felkészülésed a gyorsasági szagág irányába. Itt aszfaltpályán tesztelheted, növelheted a jelenlegi tudásod. 3×3 kört tehetsz meg versenykörülmények között. Miképp készülsz fel erre a versenyre és milyen autóval is indulsz?
– Igen, ez így van! Éveken keresztül megrendezték a Kakucs Ringen a Komi-kupát, a mostani kupasorozat annak a tükörképe és a neve is megváltozott. A pályáról tudni kell, hogy megfelel egy kis gyorsasági pályának. A mostani kupasorozatot nevezhetjük Mini Túraautó Gyorsasági Bajnokságnak is.
Október végén részt vettem egy két napon, gyorsasági teszten a Pannóniaringen, egy 1.6-os Kupás Opel Astrával. Az ott megszerzett tudásomat és tapasztalataimat fogom alkalmazni a mostani pályán is, de az elérhető sebességem jóval kisebb lesz. Az itteni versenyeken is tudom növelni a technikai tudásomat és hasznos tapasztalatokat szerezhetek.
Természetesen a Kakucsring-kupában végig az 1.6-os, Kupás Opel Astrával indulok.

Miképp is tudsz informálódni a pálya nyomvonaláról?
– Amint értesültem erről a versenyről, elkezdtem információkat gyűjteni az elmúlt években lezajlott itteni versenyekről, a pályáról. Napok óta tanulmányozom a pályarajz alapján a nyomvonalakat. Nagy segítséget jelentenek számomra az interneten elérhető videók, amik az elmúlt években készültek a Komi-kupákról és más autóversenyekről.
Mi miatt is választottad felkészülésed egyik állomás pontját a Kakucsringet?
– A 2016-os évben megrendezik a Túraautó Gyorsasági Országos Bajnokságot, amiben szeretnék elindulni. A Kakucsring hasonló felépítésű, csak a méreteit tekintve kisebb és ezáltal lassabb is, mint amiken majd versenyezni fogok 2016-ban. Ezen a pályán minden körülmény hasonló, mint a nagy versenypályákon (pl.: Hungaroring) és a Kupasorozat is majdnem olyan, mint a Túraautó Gyorsasági O.B.

Ha már Kakucsring, akkor komplett bajnokság, vagy csak egy helyszín ahol csiszolni tudod a tudásod?
– Lényegében mindkettő. A mostani Kupasorozat egyik állomása a felkészülésemnek. Ha minden körülmény megfelelő lesz számomra, akkor szeretnék elindulni valamennyi versenyen és magamhoz képest minél jobb eredményeket elérni. A helyezéseimen fogom majd látni, hogy a tudásom, a tapasztalataim és ezek végrehajtása a pályán, milyen szinten is fejlődnek.

Milyen elvárásokat is támasztasz magaddal szemben ezen számodra új versenyen?
– Ez nagyon jó kérdés!
Nagyon szeretem az új kihívásokat és szeretném kipróbálni magamat versenykörülmények között is. A jövőmre nézve mindenképpen nagyon fontos, hogy minél több fajta versenyeken vegyek részt, ahol kiváló eredményeket érek el.
Szeretnék minél több tudást és tapasztalatokat gyűjteni.

Nagyon köszönöm a Szüleimnek, hogy támogatnak a céljaim elérésében!
Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük.
Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsokat.

Köszönöm az Interjút!
– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top