Keresés
Close this search box.

22.000 ember skandálta Kiss Norbi nevét

Kiss Norbinak senki nem mondta, hogy nehéz előzni a Hungaroringen. Hihetetlen parádés versenyzéssel kápráztatta el a nézőket a Hungaroingen a Truck Race negyedik versenyén is.

A hétvége utolsó versenyén Kiss Norbi a nyolcadik helyről indult és nagyon hamar bekerült a darálóba. Pozíciót nem tudott nyerni, de legalább megúszta ütközés nélkül. Miután „lenyugodtak” a kedélyek parádés versenyzést mutatott be. Sok kritika éri a Hungaroinget, hogy nem nagyon lehet előzni. Norbi erről bizonyára nem hallott, mert úgy ment keresztül a mezőnyön, mint ha valami másik ligában „játszana”. Jochen Hahn-ig sem volt könnyű az út, de az, ami utána jött arról még sokáig fog beszélni a város. A pálya azon részén előzte az ellenfeleket, ahol egyáltalán nem szokás. A hátsó sikánt nézte ki magának. Hahn nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, pedig a rutinos többszörös bajnok mindent elkövetett. Aztán Lacko, majd Vrsecky került sorra. Nem tudtak mit kezdeni a bajnokkal és a hetedik körre már a dobogó második fokán volt. Albacetet már nem volt esélye megfogni, hisz körönként két másodperccel kellett volna hoznia rajta. Az utolsó körben már csak négy másodpercre olvadt a nyolc másodperces hátrány. Antonio Albacete végül elsőként ért be, és a számára amúgy nem túl sikeres hétvége után még sem megy üres kézzel haza. Kiss Norbi hétvégi mérlege: Két győzelem, egy második hely és egy harmadik. A helyszínen 22.000 ember őrjöngve ünnepelte a hazai hősét. A hétvégén összesen 32.000 ember látogatott ki és szurkolt egy újabb hazai sztárnak. Kiss Norbi, pedig négy csodálatos versenyeredménnyel köszönte meg a rajongóknak a szurkolást.  

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top