Miután lerántották a leplet a McLaren-Honda idei, MCL32 névre keresztelt kasztnijáról, a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso elmondta, hogy az idei céljuk az, hogy egy tiszteletreméltó teljesítményt tegyenek le az asztalra.
A McLaren 2015-ben lépett ismét kollaborációra a Hondával, azonban az együttműködés eddig várakozásokon alul teljesített, hiszen az első közös szezonban a konstruktőri bajnokság kilencedik, tavaly pedig a hatodik helyét csípték el.
Alonso pénteken, az MCL32 leleplezése után elmondta, hogy az autó az új technikai előírásoknak megfelelően lett megtervezve, és bízik a fejlődésben, ugyanakkor elismerte, hogy az élmezőnybe való visszatérésük még több időt vehet igénybe.
„Amit láttam eddig az MCL32-ből az ígéretesnek látszik – úgy tűnik, hogy az idei szabályok jól átgondoltak, és az autók gyorsnak és agresszívnak néznek ki.”
„Az autó kinézete egyre jobban ösztönöz arra, hogy beleüljek – semmit sem vesztettem abból az éhségből, amire egy Forma-1-es versenyzőnek szüksége van.”
„Még mindig úgy véljük, hogy a szezonkezdet kihívás lesz számunkra – nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy jelentős lépéshátrányban vagyunk az élmezőnyhöz képest.”
„Úgy gondolom, hogy a szezon második felére kell koncentrálnunk, mert addigra leszünk képesek a kézzelfogható fejlődésre.”
„Idén a célunk az, hogy egy tiszteletreméltó teljesítményre legyünk képesek – és szeretném azt hinni, hogy meg tudjuk csinálni.”
A kétszeres világbajnok egy kicsit a kevésbé szerencsés múltról is beszélt: elmondta, hogy az elmúlt 12 hónap során is jelentős fejlődésre tettek szert, valamint ezek a nehéz időszakok kovácsolták össze a csapatot igazán. „Jelen pillanatban, amikor a szabályváltozások bevezetésre kerülnek, ki kell használnunk ezt a mindenki számára bizonytalan időszakot, és nyomulni előre – magabiztosan állíthatom, hogy a szakértelmünk is megvan ehhez.”
Fernando Alonso csapattársa 2017-ben a 24 éves belga Stoffel Vandoorne lesz.
Szólj hozzá