Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (McLaren)

Dokumentum sorozaton dolgozik a McLaren

Fotó: Facebook (McLaren)

A McLaren már elkezdett az Amazonnal karöltve dolgozni egy többrészes dokumentumfilm-projekten, amely majd az istálló 2017-es Forma-1-es szezonját fogja bemutatni.

Az Amazon Prime eddig példátlan lehetőséghez jutott: csapaton belül mindenhova betekintést nyerhet, és engedélyt kaptak arra, hogy a McLaren-Honda és Stoffel Vandoorne mindennapjait kövessék a 2017-es szezon során.

A kamerák a wokingi főhadiszállásra is bebocsájtást nyernek, és a téli felkészülésnek is tanúi voltak, valamint akkor is jelen lehettek, amikor először indították be a Honda erőforrásokkal működő MCL32-őt.

Vagy például Vandoorne nyomában voltak akkor is, amikor Európa-szerte tréningezett a szezonra, vagy akkor, amikor a mérnökökkel és szerelőkkel egyeztetett annak érdekében, hogy a lehető legalaposabban felkészüljön az idei szezonra.

A sorozat címe egyelőre nem ismert, azonban várhatóan világszerte elérhető lesz az Amazon Prime Video-n.

A McLaren ügyvezető-igazgatója, Zak Brown úgy nyilatkozott, hogy szeretnék bemutatni és ünnepelni a Forma-1 minden egyes elemét.

Az Amazon Prime Video több, mint 200 országban elérhető – ennek köszönhetően Magyarországon is megtekinthető lesz.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top