Egy háromhetes periódus végére érünk a hétvégén, amikor is az olaszországi Mugellóban állnak rajthoz a csapatok. Még egy utolsó verseny, s ismét egy egyhetes pihenőre vonulhat a Forma-1-es mezőny. A hétvégén egy új helyszínre, Mugellóba utaznak át Monzából a csapatok, tehát maradnak Olaszországban. Ez lesz a Ferrari 1000. futamának helyszíne, kérdés, a vörösök képesek lesznek-e méltó módon megünnepelni ezt a jeles eseményt.
Monzában az elmúlt hétvégén siralmas teljesítményt nyújtott a maranellói csapat, amely egyben a mugellói pálya tulajdonosa is. Sebastian Vettel soha nem ért el olyan rossz időmérős eredményt, mint Monzában. S a verseny során a 17. helyen (!) haladva autójának fékhibája miatt a hatodik körben kiesett. A négyszeres világbajnok utolsó Forma-1-es versenye a Ferrarival az Olasz Nagydíjon csúfos véget ért. Charles Leclerc sem járt jobban. A Parabolica kanyarban nagy sebességgel letért a pályáról és a gumifalba csapódott. A kocsi jelentősebb károkat szenvedett, a monacói pilóta szerencsére nem. Ennél az eredménynél a Ferrarinak azért nem lesz nehéz jobbat összehozni az 1000. jubileumi futamán.
Nem csak a Ferrari jubileum miatt lesz mérföldkő a hétvégi futam helyszíne. Az új koronavírus járvány alatti versenynaptár első helyszíne lesz a hétvégi, amelyen már korlátozott létszámban részt vehetnek fizetős nézők. Bár Monzában a Ferrari vendégeként ott lehettek orvosok és nővérek a futamon, de itt jelentősebb létszámot beengednek, ami azért még mindig távol áll a szokásos tömegtől.
Monzában véget ért a Racing Point körüli szappanopera. Kiderült, hogy utoljára a Ferrari is visszavonta a keresetét a jövőre Aston Martin név alatt futó csapat ellen. Világos szabályrendszert fektettek le annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen meglévő csapatok autóját lemásolni. S ehhez csatlakozott maga a Racing Point is.
A Williams család az elmúlt hétvégét követően kiszállt a Forma-1-ből és a Frank Williams alapította csapat menedzseléséből is. Az istálló a két olaszországi futam között bejelentette, hogy Simon Roberts lép elő csapatvezetőnek a Toszkán Nagydíjtól kezdve. A brit szakember idén májusban érkezett a csapathoz azután, hogy már évek óta tölt be különféle szerepeket Forma-1-es csapatoknál. Ügyvezető igazgatóként dolgozott eddig a Williams-nél, s mostani pozícióját abban az átmeneti időszakban tölti be, míg meg nem találják az erre legmegfelelőbb személyt.
A verseny és a pálya
A mugellói pálya dimbes-dombos, ami miatt a pilóták nagyon kedvelik. Egy völgyben található, de a földrajzi elhelyezkedése miatt olyan, mintha egy hullámvasúton ülnének a versenyzők. Néhány pilótának már megadatott, hogy itt körözzön, hiszen Forma-1-es teszteléseket hajtottak itt végre korábban. Ezidáig inkább a Gyorsasági Motoros Világbajnokság rendezett itt versenyeket, de ez idén másként lesz. A Forma-1-es Világbajnokság egy verseny erejéig ellátogat a toszkán pályára. A Casanova, a Savelli és az Arrabbiata 1 és 2 (dühös) kanyarok különösen izgalmassá teszik a vonalvezetést.
Az 59-körös Toszkán Nagydíj szeptember 13.-án helyi idő szerint 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.245 km, a teljes versenytáv 309.455 km.
Szólj hozzá