A McLaren versenyzője, Jenson Button elmondta: nagyon izgatott a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt, majd hozzátette, hogy stílusosan szeretné lezárni életének ezen korszakát.
A wokingi istálló már szeptemberben bejelentette, hogy a 2017-es szezonnak a Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne párossal vág neki, míg Button gyakorlatilag – a szerződéséből kifolyólag – bármikor visszatérhet a rajtrácsra.
A 36 éves brit versenyző 17 évet töltött el a sportban, és a hétvégi futama lesz szám szerint a 305. – ezen idő alatt 15 futamgyőzelmet aratott, ötvenszer állhatott a dobogón, nyolcszor indulhatott a pole-ból, mindemellett a 2009-es világbajnokságot is megnyerte.
Button elárulta, hogy nagyon várja már a hétvégi futamot. „Ez egy érzelmekkel teli hétvége lesz, és remélem, hogy a szurkolók, a csapat és a hozzám közel állók is támogatni fognak – a maximumot szeretném nyújtani és mindemellett élvezni a hétvégét.
Ez nem jelenti azt, hogy vége a karrieremnek a McLarennél, azonban egy új fejezet következik az életemben, aminek hihetetlenül pozitívan vágok neki.
Mérhetetlenül büszke vagyok mindenre, amit az elmúlt 17 évben elértem, és azokra a fantasztikus előrelépésekre is büszkén tekintek vissza, amiket együtt tettünk meg a McLaren-Hondával az elmúlt években. Egy csodálatos projekten dolgoztunk együtt, azonban a részvételem itt biztosan nem ér véget.”
Természetesen Button csapattársa, Fernando Alonso is megszólalt a brit távozásával kapcsolatban. „Öröm volt vele dolgozni, és hiányozni fog a garázsból. Azonban továbbra is szerves része marad a McLarennek, és a legjobbakat kívánom neki a karrierje új fejezetében.”
Szólj hozzá