A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost hatalmas sikernek titulálta Carlos Sainz Jr. versenyen elért nyolcadik helyét, annak fényében, hogy a szombati időmérőn jócskán akadtak problémáik.
A spanyol autója már a Q1-ben elfüstölt, míg csapattársának, Daniil Kvyatnak eltört a felfüggesztése, így neki is idő előtt befejeződött az időmérő.
Sainz vasárnapra egy új motort kapott és a 15. helyről indulhatott, míg Kvyat – aki a bokszutcából rajtolt – új alvázat kapott. Habár az orosz nem tudta befejezni a versenyt, de Tost örül Sainz pontszerzésének, s úgy érzi, hogy megkapták a jutalmukat a kemény munkájukért.
„Az időmérőn tapasztal problémák után Carlos nyolcadik helye nagy siker számunkra” – nyilatkozta a csapatfőnök. „Mindig kockázatot jelent egy új motor behelyezése a versenyre, hiszen előtte nincs lehetőséget menni vele, de szerencsére a csapat remek munkát végzett. Carlos mögött egy nagyszerű futam van, rengeteget előzött és a gumikkal is jól bánt.”
„Elégedett vagyok a hétvégével, annak ellenére, hogy nem volt könnyű” – tette hozzá Sainz. „Jól sikerült a rajt, és hamar pontszerző helyre értünk. Majd hirtelen a második kerékcserénél, a biztonsági autó alatt, hátul találtam magam… Ez azt jelenti, hogy nagyon jól mentünk a lágy gumikkal az utolsó, 35 körös etapban, sok autót sikerült végül megelőzni – így egy kicsit váratlan volt számomra a nyolcadik hely, hiszen a bokszkiállás után még csak a 15. voltam. A nehéz szombat után örülök annak, hogy a vasárnap jól sikerült és a kemény munkánk kifizetődött.”
Kvyatnak vasárnap sem volt szerencséje, ugyanis mindössze két kört tudott megtenni, utána mechanikai hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.
Szólj hozzá