Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (MERCEDES AMG PETRONAS)

Rosberg revansot vesz

Fotó: Facebook (MERCEDES AMG PETRONAS)

Rosberg tovább növelte előnyét, míg Kvyat kihúzta a gyufát.

Rosberg vasárnap a pole-ját futamgyőzelemre tudta váltani, annak ellenére, hogy a második rajtkockából startoló Daniel Ricciardo az első körökben keményen megszorongatta, miután a Red Bull ausztrálja átvette a vezetést. Az osztrák istálló tündérmeséjét azonban egy defekt írta át, minek köszönhetően Rosberg újra az élre került, ezután pedig magabiztosan uralta az egész versenyt.

„A rajtom nem volt elég jó. Daniel viszont jól elkapta, de alattam ma is egy remek autó volt, amiben nagyszerűen éreztem magam. Elkaptam az egyenesben és utána sikerült elhúznom.

Nem láttam, hogy mi történt mögöttem pontosan, annyit vettem észre, hogy nem jött utánam. Az volt a fejemben, hogy a távolságot minél nagyobbra növeljem és ez sikerült is.”

Rosberg a Kínai Nagydíjon aratott győzelmével már 36 ponttal húzott el a világbajnoki pontversenyben a címvédő csapattársától, Lewis Hamiltontól. A német pilóta elmondása szerint a bokszban még ünnepelt egy nagyot a csapattal, de készülődik a hazaútra, mert minél előbb a családjával szeretne lenni.

A második helyen célba érő Sebastian Vettel idegesen ment fel a pódiumra, miután a rajt utáni első kanyarban Daniil Kvyat belső íven bevágódott mellé, így Vettel összeütközött csapattársával, Kimi Räikkönennel, ami után a Ferraritól többször is bocsánatot kért. A négyszeres világbajnokot azonban nem abból a fából faragták, hogy ezt szó nélkül hagyná – mielőtt felmentek volna a díjátadásra, kérdőre vonta Kvyatot, aki könnyedén annyit felelt neki, hogy versenyhelyzet volt és úgyis mindketten dobogóra állhatnak. A német nem hagyta ennyiben, és a fiatal orosznak tartott kiselőadását a következő mondatokkal fejezte be: „Tudnod kell előre, hogy ha úgy támadsz, mint egy őrült, akkor megrongálod az autódat. Most te szerencsés voltál, mert az én autóm és Kimié sérült.”

Az eset másik érintettje, Räikkönen nem vette ennyire szívére a dolgot annak ellenére, hogy jelentősen visszacsúszott és csak az ötödik helyen intette le a kockás zászló. „Nyilvánvaló, hogy volt néhány helyzet az elején. A verseny elején küzdöttem, hogy feljöjjek néhány helyet, ami sikerült is. Az ötödik hely nem tragédia, de nyilván nem ez volt a célunk.”

Ricciardo defektje miatt nem tudta kellőképpen kiaknázni a lehetőségeit, így a negyedik helyen ért célba. Ennek ellenére teljesen elégedett volt a teljesítményével. „Ez volt életem egyik legjobb versenye, mindent beleadtam. Tisztában vagyok vele, hogy a rajtot jól kaptam el és utána is kihoztam magamból a maximumot, majd döbbenetes volt, ahogy visszaküzdöttem magam. Szerintem semmit nem hagytam ott az asztalon.

Fájó, hogy talán ez volt a legjobb versenyünk a szezonban és nem bonthattunk pezsgőt, de erről szól a versenyzés, néha nincs szerencséd. Mindezeken túl egy remek hétvége van mögöttünk, a csapat remek munkát végzett. Gyorsak vagyunk. Három versenyen vagyunk túl és már itt tartunk. Igaz, hogy nem vagyunk ugyanazon a szinten a Mercedesszel, de már nem vagyunk messze” – összegezte a hétvége eseményeit a Red Bull ausztrál pilótája.

Felipe Massa remekelt a kínai aszfaltcsíkon, ugyanis a vb-címvédő Lewis Hamiltont sikerült maga mögött tartania. „Nagyon boldog vagyok, ez egy fantasztikus verseny volt számomra annak ellenére, hogy a dobogóra nem állhattam fel. A tőlem telhető legjobb pozícióban fejeztem be a futamot.” Massa kiemelte, hogy számára is a Hamiltonnal való csata volt a legizgalmasabb, de azt is hozzátette, tisztában volt azzal, hogy ha Hamilton a DRS zónán kívül esik, akkor számára vége lesz ennek a „játéknak”.

Lewis Hamiltonnak kimondottan szerencsétlenül alakult a hétvégéje. Habár mindent megtett annak érdekében, hogy legalább a dobogó legalsó fokára felállhasson, ezúttal nem jött össze neki. „Egy nehéz verseny volt. Jó rajtom volt, ami általában ritka a mezőny végén.

Megpróbáltam kikerülni az előttem zajló csetepatét, de beleakadtam. Ezek után már csak azon voltam, hogy végigküzdjem magam a mezőnyön, de miután kimentem a kerékcserékre, nem voltam nyerő helyzetben, a végére pedig a gumijaink is elfogytak. Ez a versenyzés. Nem alakult számomra jól a befejezés, de remélem, hogy legközelebb jobban összejönnek a dolgok.”

Az újonc Haas a szezon első két versenyén remekül teljesített, hiszen Romain Grosjeannak sikerült mindkét futamon pontot szereznie. A szerencsesorozat azonban most úgy tűnik, hogy megszakadt, hiszen a francia tizenkilencedikként haladt át a célvonalon és a futam vége felé a csapatrádióban az autóról is panaszkodott, konkrétan vezethetetlennek titulálta. „Ez egy horrorisztikus verseny volt. A rajt is szörnyű volt, amikor Ericsson nekem jött és elkapta az első szárnyamat.

Amikor bejött a biztonsági autó, akkor felcsillant számunkra a remény, hogy tudunk még ma valamit csinálni, de az autó egyensúlyával gondok akadtak. Nem tudom, hogy pontosan mi volt a probléma. Viszont más részről jót tesz nekünk, hogy volt egy nehéz futamunk, hiszen kielemezhetjük, hogy mi volt rossz és min kell változtatnunk. Ettől csak erősebbekké válunk.”

2016-is Kínai Nagydíj, eredmény:

1. N. Rosberg (Mercedes) 1:38:53.891
2. S. Vettel (Ferrari) +37.776
3. D. Kvyat (Red Bull) +45.936
4. D. Ricciardo (Red Bull) +52.688
5. K. Raikkonen (Ferrari) +1:05.872
6. F. Massa (Williams) +1:15.511
7. L. Hamilton (Mercedes) +1:18.230
8. M. Verstappen (Toro Rosso) +1:19.268
9. C. Sainz Jr. (Toro Rosso) +1:24.127
10. V. Bottas (Williams) +1:26.192
11. S. Perez (Force India) +1:34.283
12. F. Alonso (McLaren) +1:37.253
13. J. Button (McLaren) +1:41.990
14. E. Gutiérrez (Haas) +1 kör
15. N. Hulkenberg (Force India) +1 kör
16. M. Ericsson (Sauber) +1 kör
17. K. Magnussen (Renault) +1 kör
18. P. Wehrlein (Manor) +1 kör
19. R. Grosjean (Haas) +1 kör
20. F. Nasr (Sauber) +1 kör
21. R. Haryanto (Manor) +1 kör
22. J. Palmer (Renault) +1 kör

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top