Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Esteban Gutierrez)

„Túl magabiztos voltam”

Fotó: Facebook (Esteban Gutierrez)

Esteban Gutiérrez elismerte: túlságosan magabiztos volt, hiszen úgy gondolta, hogy a Haas egész biztosan megtartja majd őt a 2017-es szezonra is. A mexikói nagyot koppant, ugyanis a szerződését nem hosszabbították meg, a helyére pedig Kevin Magnussen került.

Gutiérrez a Sauber színeiben debütált még 2013-ban, azonban a svájci istállónál csak a 2014-es szezon végéig maradt. Ezután egy évig nem láthattuk versenyezni, tavaly viszont visszatért az amerikai istálló színeiben a rajtrácsra. A 25 éves pilóta példája egyébként jól mutatja, hogy mennyire pórul járhat valaki, ha előre iszik a medve bőrére: Gutiérrez ugyanis a szezon előrehaladtával egyre többször hangoztatta azt, hogy már van szerződése 2017-re, azonban a Haas végül úgy döntött, hogy az idei szezonnak a Romain Grosjean, Kevin Magnussen párossal vág neki.

Gutiérrez azóta irányt váltott, hiszen jelenleg a Formula E-s karrierjére koncentrál – azonban azt elmondta, hogy nincs benne harag, és nem hibáztat senkit az ülése elvesztése miatt. „Túl magabiztos voltam, ez volt a hibám, illetve túl biztos voltam abban, hogy a dolgok már el vannak rendezve” – nyilatkozta a CNN-nek.

„Az egész szezon alatt az eredményekre összpontosítottam, és biztos voltam abban, hogy a projekt úgy folytatódik tovább, ahogy azt eredetileg megbeszéltük, illetve terveztük.”

„A végén jöttem rá, hogy a másik félnek nem állt szándékában a kötelezettségvállalás, és mire erre rájöttem, az időzítés nem volt éppen a legjobb, de igazából nem hibáztatom őket – nem hibáztatok senkit.”

Gutiérrez azonban elárulta: nem hajlandó feladni a Forma-1-es álmait. „Soha ne zárd be az ajtókat. Soha, soha. Nagyon szeretem a Forma-1-et.”

„Szeretném megélni a fejlődés lehetőségét, és azt, hogy mind a csapat, mind pedig az én részemről teljes elkötelezettség van, és mondjuk úgy, hogy az úton közösen haladunk előre.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top