Keresés
Close this search box.

Aranyérem az Eger Rally-n!

blank

11. Eger Rallye a Pirelli Kupért

Nagy Tamás – Kalapács Zsolt
Főtaxi SC – Moszkvics 403 Rallye

Interjú Nagy Tamás Rally versenyzővel a 11. Eger rally után.

 

Kedves Tamás!

Először is gratulálok a kategória első, abszolút hetedik helyhez az Országos Historic Bajnokságban!

Kalapács Zsolt navigálásával a Moszkvics 403-al álltatok rajthoz a 11. Eger Rallye-n.

Tizenhat gyors várt rátok a két verseny nap alatt, illetve pénteken egy rajtdobogó, majd vasárnap az örömteli célceremónia.

Mond, miként értékeled 2016 első Historic Rallye versenyét?
– Kőkemény versenyünk volt, vadiúj motorral és váltóval álltunk rajthoz. A motorra semmi komolyabb panasz nem volt, hála a Szakál-Met-Al profi csapatának Imre Zoltánnak, Kürti Sándornak, és Szuna Rolandnak (a teljesség igénye nélkül).
Zsolti az egész futam alatt beteg volt, gyógyszertárról ügyeletre jártunk, de a végén a házi pálinka és az Algopyrin meggyógyította.
Az első négy gyorson nem volt kettesünk, utána szerencsére a remek csapat összeszögelte a kuplungunkat, és jó időre elmúltak a bajok.

– Kérdezted, hogyan értékelem a versenyt.
Most éreztük először igazán, mi is az a igazi HISTORIC.
Vadonatúj, korszerű gyártású első dobfékkel indultunk, mint Pécsen. Ott is elfogyott, de csak a legvégére, most a rengeteg lassító megzabálta az egészet.

Volt-e kalandotok a két nap alatt?
– Kb 140 a végsebességünk, ilyen tempónál már nem fog az ilyen dobfék, ugrál a pedál, ég a betét, és nagyon nehezen lassul az autó. 100-110 alatt minden ok.
Miskolcra sajnos ismét nem megyünk, mivel első futóművünk és fékünk, totálkáros, és a kuplungunk is elfüstölt.

Gondoltad volna a verseny előtt, hogy ilyen sikeresek lesztek? Legközelebb hol találkozunk veletek?
– Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményre, valószínűleg Szombathelyen indulunk következőre. (imádok murván menni)
Aztán Fehérvár, Barum, Mecsek és még egy….talán.

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top