Keresés
Close this search box.

Fogasy idei legnehezebb versenyére készül

blank

A Mitropa Kupa egyik legrangosabb versenyén áll rajthoz a hétvégén Fogasy Gergely és Berendi Dávid, Peugeot 208 T16-tal, az olaszországi Casentino Ralin.

A Mitropa Kupa értékelésének 17 nevezője lesz, többek között a bajnokság második és harmadik helyezettje a német Manuel Kössler és Hermann Gassner senior is, illetve további két német páros R5-ös Skodával.

A verseny a Mitropa Kupa mellett a nemzetközi olasz bajnokságba is beszámít, így összesen 15 R5-ös induló lesz, köztük a háromszoros Európa-bajnok Luca Rossetti, de rajthoz állnak az Eb-ről jól ismert Nikolay Gryazin, Chris Ingram és Rhys Yates is. A verseny további érdekessége, hogy négy WRC szerepel a mezőnyben.

A Fogasy-Berendi páros a Mitropa Kupa értékelését vezetve érkezik Olaszországba, amiért az igen megtisztelő 6-os rajtszámot kapták, Rossetti és a négy WRC mögött gyakorlatilag a második R5-ös autó lesznek a pályán.

A péntek esti rövid prológot leszámítva a teljes versenyt szombaton rendezik, így a résztvevőknek egyetlen nap alatt kell teljesíteni a 145 km-es távot. A tíz gyorsaságiból négy szakasz is húsz kilométer fölötti, a verseny csúcspontja pedig az utolsó Talla gyorsasági lesz, amely 36 km hosszú és este fél tízkor rajtol rajta a mezőny.

„Az egyik legnehezebb Mitropa Kupa futam lesz a Casentino Rali – mondta Fogasy Gergely. – Mi még nem indultunk rajta, de a bajnokságban mindenki úgy emlegeti, mint a szezon csúcspontját. A nevezési lista alapján az egyik legerősebb mezőnyre számítunk és nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ilyen előkelő, 6-os rajtszámot kaptuk. Ez előny lesz, mert elől rajtolva a pályák még tisztábbak.

Külön nehézsége a versenynek, hogy a Mitropa Kupa futamokhoz képest hosszabb a gyorsasági távja és hogy a 145 km-t egy nap kell teljesítenünk. Ez (Berendi) Dáviddal nekünk is nagy kihívás lesz.

Mivel a Mitropa Kupát vezetjük, ezt a helyünket szeretnénk megtartani és első sorban a Mitropa sorrendre koncentrálunk, de mi is versenyzők vagyunk és szeretnénk megméretni magunkat a teljes mezőnyben, ahol nem csak a WRC-kel és az R5-ösökkel kell számolni, mert ezeken a pályákon akár még a helyi R2-es versenyzők is okozhatnak meglepetést. Abszolút értékelésben ha az első 15-ben tudunk végezni, akkor elégedettek lehetünk.“

A Mitropa Kupa állása négy futam után (nem hivatalos)
1. Fogasy Gergely 176
2. Manuel Kössler 162
3. Hermann Gassner sen. 154
4. Lovász Pál 129
5. Hermann Gassner jun. 106

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei
Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek
Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely
Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

Mitropa Kupa 2018-as versenynaptára
március 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)
április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)
május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)
május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)
július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)
augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)
szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)

European Rally Trophy (Central Rally Trophy) 2018-as versenynaptára
május 19-20. Cesky Krumlov Rali (Csehország)
június 9-10. INA Delta Rali (Horvátország)
július 21-22. Weiz Rali (Ausztria)
szeptember 8-9. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
szeptember 28-30. Croatia Rali (Horvátország)
november 2-4. Lausitz Rali (Németország)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top