Keresés
Close this search box.

Kategória győzelemmel zártuk az Eger Rallye-t

blank

Új dizájnos és szinte 100%-ban felújított BMW M3-al állt rajthoz a Speed Rally Team versenyzőpárosa Novák Balázs és Jagadics Gábor a hétvégi Eger Rallyen. Nem kis megpróbáltatás várta őket, hiszen 10 nem könnyű gyorsaságit kellett teljesíteniük az Országos Rallye Challenge első futamán.

Milyen volt számotokra az idei első bevetés?

Egy-két dolgot leszámítva remélem, hogy minden idei versenyünk hasonlóan jól sikerül. Az autó és mi is jól bírtuk és kitartottunk a 10. gyors végéig, de embert és gépet próbáló futam volt az tény.

Mi a véleményetek erről az ORC-ről? Milyenek a kategóriatársak?

Eszméletlen csapat jött össze ebbe a kategóriába. Ez az 5-6 BMWs, kiváló csapattárs, összetartunk, segítjük egymást, nincs rivalizálás. Ennél többre nem is vágyom. Nagyon sajnáltuk, hogy Temesvári Laci kiesett, reméljük sikerül összerakni a verdát Miskolcra. Sőt ha bármire szüksége van, akkor segítünk is neki, hogy ez megvalósuljon. Az ORC-vel kapcsolatban csak egyetlen dolog nem tetszett, mégpedig a díjátadó. A Parc fermébe adták oda a serlegeket, nem úgy, ahogy az ember azt várná. Remélem, hogy ezt a jövőben egy díjkiosztóhoz méltó helyszínen és módon oldják meg.

Hogy bírta a BMW a kihívást?

Nagyon nehezen. Imádkoztunk hozzá, hogy kibírja. Folyamatosan simogattuk a gyorsok között és mondtunk neki, hogy már csak 3 van hátra, már csak 2, és már csak 1. Úgy érzem ez kis kedveskedés megtette a hatását, hiszen begördültünk a 10. gyors céljába. Igaz, Jaga többször rám is szólt a Szuha-Parádsasvár szakaszon, hogy nem kellene ennyire nyomni, mert nem fogja bírni a kocsi, de én bíztam a BMW-ben. Nem hiába. Az is igaz, hogy pár forintba belekerül majd a javítás, konkrétan eltört a kerékcsapágy, a kipufogó össze vissza meg van nyomódva és a szervo is elment. Nem hazudok hűteni kellett a szervót. Toltam neki, ahogy csak tudtam, ezen a jó kis szakaszon, ami nekem nagyon tetszett, az igaz, hogy szinte fej nagyságú köveken mentünk kb. 150-el, de ez jön be. Szeretném hozzátenni, hogy sokat számított az is, hogy tökéletes gumikkal mehettünk ezen a versenyen, amit a köszönök a Hankook-nak.

Mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel?

Dobogóra szerettünk volna állni, ezért maximálisan. Volt néhány gyorsasági, amikor még mi sem hittük el, hogy ez tényleg összejöhet, de Abszolút 4. helyezést értünk el, illetve kategória győzelemmel zártuk az Eger Rallye-t.

Melyik futamon indultok legközelebb?

Szépen megyünk sorba a bajnokság versenyein, így a következő állomás Miskolc lesz április végén. Nem egészen 4 hét múlva újra felbőg a BMW motorja, legalább van egy kis időnk a már említett apróságokat rendbe hozni.

Köszönöm a riportot és gratulálok az eredményetekhez!

Partnereink:

Jász és Jász Kft., Thispoint Kft., Szolnok Tej Kft., Szolnok Tej kereskedőház, Pet-Pack Kft., Susánszky és Társa végrehajtó Iroda, Fémtiszta Kft., Dr. Marcus, Strapa- Pack Kft., Floortech Kft., Copy&More Kft., Masterkool, Golf Kft, Index Kft, Villámszer Kft., Keveland Kft., Marso Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top