Népes küldöttség képviselte hazánkat, a 16. Rallylegend-en, köztük az East Motorsport csapatában a Fábián fivérekkel, akik két Ladát is elvittek San Marino-ba, hogy az önfeledt csapatás után egyöntetűen elmondhassák, hogy pályafutásuk egyik legnagyobb élményével gazdagodtak, az október közepén megrendezett világszínvonalú és Európa szerte méltán népszerű bulifutamon. Fábián Dániellel és Fábián Donáttal beszélgettünk a Rallylegend-ről.
A LadaRacing idei évi, All Star gálája után találtuk ki, hogy próbáljuk meg összerakni a Rallylegend-et, – árulta el kezdésként Dani. Máriapócson, Donát ment és csúszkált egy nagyot, jól érezte magát, ez a hétvége adta nekünk igazából a nagy kaland alapötletét. Utólag elmondhatom, hogy kitűnő döntést hoztunk. Csaknem 1300 kilométert autóztunk San Marino-ig, nagyon hosszú volt az út, pláne trélerrel. A rajt után azt élveztük a legjobban, – Oláh Robival a jobb1-ben – hogy rettenetesen sok szurkoló buzdította a versenyzőket, köztük sok-sok magyarral, és ők őrületes hangulatot teremtettek éjjel-nappal a gyorsaságik mentén. Megható volt látni a magyar zászlókat. Szerencsére nem volt komolyabb problémánk, bár a szervizcsapatot nem hagytuk unatkozni, minden kör végén adtunk nekik valamilyen apróbb elfoglaltságot. Kicsúszásunk csak egy volt, az egyik éjszakai, vagyis inkább hajnali gyorsaságin kerültünk csávába, a közönség segítségével bő két perc után jutottunk vissza az útra, és folytathattuk a versenyzést. Szerencsénk volt, mert nem sérült meg az autónk, csak felült az alja az árokpartra, ezért estünk időlegesen fogságba. Megforgás, az már akadt több is, de most egy csöppet sem bánkódtuk emiatt. Sikerült célba érnünk, és miután utcai gumikkal mentünk, egyáltalán nem néztük az órát, nem érdekelt az eredmény. Mégis összehoztunk egy ezüstérmet a kategóriánkban, kupával térhettünk haza a Rallylegend-ről. Ez a serleg egy gyönyörű emlék nekünk, ami igazából megkoronázta a szereplésünket – zárta a gondolatait Dani.
Természetesen úgy indultunk neki a San Marino-i kiruccanásunknak, hogy szeretnénk magunkat jól érezni, szó sem volt arról, hogy bármilyen eredményre hajtunk a verseny céljában – kezdte a beszámolóját Donát, aki ezúttal is Bencsik Pisti navigálásával falta a versenykilométereket. Kizárólag utcai gumikat vittünk magunkkal, ezekkel, ha akartunk volna sem lehetett volna sietni. Hatalmas, elmondhatatlan élmény volt ekkora tömeg előtt autózni, azt pedig külön ki kell emelnem, hogy megszámlálhatatlan magyar zászló lobogott a pályák mellett, tomboltak a drukkerek, rengetegen utaztak el erre a futamra Magyarországról. Minden kanyarban volt egy nemzeti színű lobogó. Az első külföldi versenyünk volt a Legend, így a felkészülést a szokásosnál is komolyabban vettük. Az augusztusunk és a szeptemberünk csakis a Rallylegend-ről szólt. Szereltünk, és igyekeztünk minél több pótalkatrészt beszerezni a kocsinkhoz. Ennek ellenére némi problémával kezdtük a régen várt futamot. Leesett a lendkerék a motorban, amit csak úgy tudtunk megjavítani, hogy a nálunk lévő tartalék motort beszereltük, a rossz helyére. Barnóczki Tamás barátunktól kaptuk kölcsön az erőforrást, köszönettel tartozunk neki érte. A szervizcsapatunk szenzációs munkát végzett, ugyanis 3,5 óra alatt kicserélték a két motort, így nem kellett már az elején feladnunk a viadalt. Éjszaka, a négy gyorsaságiból, az egyik etap lett. Hajnalban, 3:30-kor álltunk be a parc fermébe, mondhatni, hogy reggel elég korán, térhettünk nyugovóra. Másnap délután még autóztunk néhány szakakaszt, de a La Casa nevű gyorsaságin egy műszaki probléma miatt sajnos idő előtt félre kellett állnunk. Jobb leehetőség híján a srácok bevontattak minket a szervizbe, véget ért a versenyünk. Így alakult, de egy percig sem bánjuk, hogy elutaztunk San Marino-ba mert pályafutásunk egyik legnagyobb élményét éltük át a rengeteg magyar szurkolónak, és a fergeteges hangulatnak köszönhetően – foglalta össze a tapasztalatait Donát.
A Fábián testvéreknek a Rallylegend-en tett kirándulással valószínűleg le is zárult az idei éve, ám velük még mindenképpen találkozhatnak a szurkolók, hiszen a Nyíregyháza Rallye-n is ott lesznek a debreceni versenyzők, igaz csak versenyautó nélkül, a pályák mentén, ezúttal szurkolói szerepkörben.
Aztán ha az évzáró után jól viselkednek, még az is megeshet, hogy a Jézuska összehoz nekik egy-egy Szilveszter Rallye-t. De ez még a jövő zenéje…
Köszönjük a segítséget!
Optimus 92 Kft, 4sys Kft, LL Racing, East Motorsport Kft.
Köszönjük szépen a csapatunk, a családunk és mindenki más segítségét is, aki bármit hozzátett a San Marino-i versenyünk sikeréhez!
Szólj hozzá