Keresés
Close this search box.

Újra felkavartuk a port

blank

A North Racing versenyzője Erdélyi György köztudottan nem csak a versenyek gyorsaságiján koptatja a kis Suzuki gumijait, hanem ahol alkalmat talál rá, már megy is, főleg ha ezzel másoknak is kedvez.

Nem volt ez másként augusztus második hétvégéjén sem, amikor újra a Gödi homokbányában járatta a versenyautót. Július 30-án megrendezett I. Gödi Feneketlen fesztiválon a tombolanyertesek ajándéka volt ez az autóztatás. Ismét olyan személyeket vihetett a navigátori ülésben, a jobb1-ben, akiknek az életében alapvetően nincs jelen a rally, így teljesen ismeretlenül és tapasztalatlanul ültek be a Suzukiba.

Szinte mindenki, gyerek vagy akár felnőtt, őrült kíváncsisággal foglalta el a navigátori ülést. A már sokadik alkalommal megtervezett kör megtétele után, viszont volt, aki már kisebb lelkesedéssel szállt ki, „ez nem nekem való!” mondattal. A legtöbben mégis nagyon élvezték és mentek volna jó pár kört még.

Mivel ez egy eléggé embert próbáló tevékenység, Gyurci barátja segített be az autóztatásba, akivel felváltva vitték a nyerteseket. Ez a terep olyan, mintha folyamatosan egy murva verseny pályáit kellene abszolválni, csak rövidebbek, de ugyanolyan fárasztóak.

A Suzuki is éppen, hogy kibírta, mert utolsó kört már félbe kellett hagyni, hiszen az örökös rossz ómen, a féltengely megadta magát. Szinte ez az egyetlen alkatrész, melyet mindig cserélni kell ezen a kis autón, bár itt sokkal nagyobb tehernek is van kitéve, mint aszfalton. Ezen kívül jól bírta az óriási porfelhőben autózást, illetve a meleget, csak egy alkalommal kellett pihentetni különben megállás nélkül hajtották, csak ki- és beszállás erejéig állt egy helyben.

Mivel a változatosság a mérvadó Gyuriéknál, így a tervek szerint körülbelül egy hónap múlva a Salgó pályáin járatják majd a Suzukit.

Partnereink:

P92 RDI Kft., Art Deko Line Kft. – A szín vonala, Formula – Autósportmagazin, Multicash Kft., PRINT Profi, North Racing, Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt, IEJ Zrt. – Így élj jobban, www.sfemkovacs-lakatos.hu, www.fodoraukcio.hu, Cannabis Energy Drink, Gumicentrum Kft., Centrum Logistic Kft. Göd, Centrum Oil Kft. Göd, Festék Mester Kft., Creditstream Consulting Kft., Hús-Hentesáru Nagykereskedés Malac és Más kft., Stockbauer Tanácsadó Kft., Resistance Kft. – Hegesztéstechnika, Szuromi Racing, C-telep Kft., Gumisember, Moha-Gép Kft., Fémtiszta Kft., Jász és Jász Kft., Villámszer Kft., 3DreamSoft – Informatikai Szolgáltató Kft.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top