A német élvonalban szereplő Düsseldorfer EG jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását Hári János.
„Nagyon jók a körülmények, remek a szurkolótábor és a csarnok, idén a tervek szerint nagyon erős lesz a csapat. Két évig éltem egy kisvárosban, jó lesz újra egy nagyvárosba költözni” – idézi a magyar szövetség (MJSZ) honlapjának szerdai beszámolója a 25 éves válogatott csatárt. Hári 2015 óta volt a Leksands IF játékosa, amely az idény végén búcsúzott a svéd élvonaltól. A rivális Schwenninger Wild Wingsnél játszó Bartalis Istvánnak viccesen azt üzente: „óvakodjanak tőlünk”. Hári János az elmúlt tíz szezont egy év kanadai és egy finnországi kitérőt leszámítva folyamatosan Svédországban töltötte, profi játékosként – azaz 2011 óta – ez lesz az első szezonja Skandinávián kívül. Fotó: jegkorongblog.hu
Szólj hozzá