Keresés
Close this search box.
A One Veszprém Aréna a névadó ünnepség napján, 2025. február 20-án. A Veszprémi Kézilabda Club és a One Magyarország 2024 júliusában kötött három évre szóló támogatói megállapodást. MTI/Vasvári Tamás

A csapat főtámogatójának nevét kapta a veszprémi kézilabdacsarnok

One Veszprém Arénaként működik tovább a város sportlétesítménye; a névváltást a teltházas Bajnokok Ligája-mérkőzés, a One Veszprém HC és a portugál Sporting CP összecsapása előtt jelentették be.

Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen felidézte: a Veszprémi Kézilabda Club és a One Magyarország tavaly júliusban kötött három évre szóló támogatói megállapodást.

„Ennek részeként a felnőtt csapat idén januártól One Veszprém HC néven vesz részt a hazai és nemzetközi versenysorozatokban. A megállapodás újabb mérföldköve az aréna névváltása” – tette hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere úgy fogalmazott, egy erős várost számos paraméter jellemez, köztük az erős csapat. Hozzátette: Veszprémben közel ötven esztendeje erős szurkolótábor van jelen, a szakvezetés, az edző és a játékosok egysége jellemzi a csapatot. Fontos a támogatók jelenléte is, amely által a csapat az egész nemzet csapatává nővi ki magát – húzta alá.

Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója történelmi pillanatnak nevezte a One Magyarország és a veszprémi kézilabdacsapat együttműködését. Mint mondta, ahogy a kézilabdázókat, úgy a telekommunikációs céget is a gyorsaság, a pontosság, a megbízhatóság jellemzi.

(Forrás: MTI, nyitókép: A One Veszprém Aréna a névadó ünnepség napján, 2025. február 20-án. A Veszprémi Kézilabda Club és a One Magyarország 2024 júliusában kötött három évre szóló támogatói megállapodást. MTI/Vasvári Tamás)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top