A magyar férfi kézilabda-válogatottnak az a célja a pénteken rajtoló lengyelországi Európa-bajnokságon, hogy kiharcolja a riói olimpiai szereplés jogát vagy áprilisban indulhasson az olimpiai kvalifikációs tornán – hangzott el az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón.
Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke hangsúlyozta: a sportágban az Eb a legnehezebb torna, és ahhoz, hogy erre megfelelően felkészüljön az együttes, a szövetség minden feltételt biztosított.
„A csapat vb-n volt már döntős, olimpián pedig elődöntős, ám Eb-n az eddigi legjobb eredmény a hatodik helyezés. Reméljük, most megtörik ez a sorozat, és előrébb végezhetünk.”
Talant Dujsebajev szövetségi kapitány együttese a D csoportban szombaton Montenegróval, jövő hétfőn Oroszországgal, 20-án, szerdán pedig Dániával találkozik Gdanskban, és a kvartettből a legjobb három jut a wroclawi középdöntős csoportba.
A szakvezető kiemelte: egy hónapot dolgozott együtt a keret, és ez garancia volt a jó felkészülésre. Dujsebajev bízik benne, hogy az Eb-n – ahogy ő fogalmazott – nyolc döntőt vív és nyer meg csapata, ami Eb-címet érne.
Az Eb győztese – francia siker esetén ezüstérmese – kijut a riói olimpiára, illetve a világbajnok franciákon és az olimpiai selejtezőre már kijutott csapatokon (Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Németország, Szlovénia) kívül a két legjobb együttes szerepelhet az olimpiai selejtezőn.
Az Eb-n a magyar mellett a macedón, a szerb, az izlandi, a fehérorosz, a norvég, a svéd, az orosz és a montenegrói válogatott küzd az olimpiai selejtezőtornára még kiadó két helyért. Ha a magyar válogatott eljut a kvalifikációs tornára, az MKSZ pályázatot nyújt be a megrendezésére.
Novák András, az MKSZ főtitkára elmondta, a fő cél a kijutás az olimpiára, amiért 80 millió forint jár. Ha a csapat kvalifikációs tornán vehet részt, akkor 30 millió forintot osztanak szét a játékosok között. Az Eb-arany 20 milliót, a második hely 10 milliót, a harmadik ötmillió forintot ér. Az összegek összeadódnak, tehát az olimpiai kvalifikáció Eb-arannyal 100 millió forintot érne.
Az olimpiák történetében 1976 óta szerepel együtt a programban a női- és férfi kézilabdatorna. Leszámítva az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottját, mindig olimpiai résztvevő volt legalább az egyik magyar válogatott. Ha Rióban nem szerepelhet egyik magyar csapat sem, akkor megszakad a magyarok ötkarikás sorozata. A női válogatott világbajnoki tizenegyedik helye miatt sajnos egész biztosan nem lehet ott a nyári játékokon.
Szólj hozzá