A labdarúgó Fizz Liga 21. fordulójában szombaton rendezik meg a 246. Ferencváros-Újpest városi rangadót, a zöld-fehérek egymást követő harmincadik bajnokijukon maradhatnak veretlenek ősi riválisukkal szemben.
A címvédő Ferencváros több mint tíz éve, 2015 decemberében kapott ki legutóbb a lila-fehérektől az NB I-ben, azóta 22-szer győzött és hétszer döntetlent játszott. Pályaválasztóként még inkább nyomasztó a 36-szoros bajnok fölénye, sorozatban 15 otthoni sikernél tart, előtte pedig két döntetlennel indította veretlenségi szériáját. A rangadó összesített mérlege is a zöld-fehérek fölényét mutatja, mivel a 120 győzelmükkel szemben riválisuk csak 61-szer nyert, míg 64-szer döntetlent játszottak egymással.
Ugyanakkor ebben az idényben hazai pályán nem sziporkázik Robbie Keane vezetőedző együttese, mind az öt vereségét a Groupama Arénában szenvedte el, legutóbbi négy találkozójából háromszor is alulmaradt. A lila-fehérek téli edzőváltásának egyelőre nem érződik a pozitív hatása, mivel Szélesi Zoltán irányításával Nyíregyházán 1-1-es döntetlent értek el, múlt héten pedig 1-0-ra kikaptak a Puskás Akadémiától a Szusza Ferenc Stadionban.
A listavezető ETO FC Győr ugyancsak szombaton lép pályára, de a hazai drukkerektől biztosan nem kell tartania, mert Diósgyőrben folytatódik a szurkolói csoportok bojkottja az általuk alkalmatlannak tartott vezetőedző és a csapat gyenge szereplése miatt. Borbély Balázs, a győriek vezetőedzője nem ülhet le a kispadra, mert az előző fordulóban piros lapot kapott.
A zöld-fehérek hat mérkőzés óta veretlenek, csak a múlt heti, Debrecen elleni találkozón veszítettek pontokat, igaz a kétgólos hátrány után elért 2-2-vel inkább megmentettek egyet. A DVTK a tizedik helyen szerénykedik, mindössze egy ponttal a már kiesést jelentő 11. pozíció előtt. Vladimir Radenkovic vezetőedző együttese december elején nyert legutóbb, azóta három vereség és egy döntetlen a mérlege.
A forduló a Kisvárda-Kazincbarcika összecsapással kezdődik, a vendégek múlt szombaton nyolc nyeretlen bajnoki után győztek ismét, de az MTK otthonában Martin Slogar begyűjtötte ötödik sárga lapját, ezért a horvát támadó nem játszhat pénteken. A kisvárdaiak még nem nyertek idén, az MTK-tól kikaptak hazai pályán, majd Diósgyőrben döntetlent értek el.
A tabellán negyedik helyen álló Debrecen a harmadik Paksot fogadja, és a szintén piros lapos eltiltását töltő Sergio Navarro vezetőedző nélkül is bízhat a jó eredmény elérésében, mivel pályaválasztóként kilenc év alatt csak egyszer kapott ki mostani vendégétől. Ugyanakkor a tavaszi két mérkőzésen két-két gólt kapott, ami a legtöbb találatot szerző paksiak ellen nem éppen garancia a győzelemre.
Vasárnap két mérkőzést rendeznek, délután a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget fogadja, míg este a Nyíregyháza-MTK Budapest összecsapással fejeződik be a forduló. A Spartacus a kiesést jelentő 11. helyen áll, de a tavaszi szezonban még nem kapott ki, egy-egy döntetlen és győzelem a mérlege, s ha a kék-fehéreket is legyőzi, elkerülhet a kieső zónából, amelyre a 10. fordulóban volt legutóbb példa.
A Kisvárda-Kazincbarcika és a Ferencváros-Újpest mérkőzést az M4 Sport, a többi találkozót az M4 Sport+ közvetíti élőben.
Fizz Liga, 21. forduló:
péntek:
Kisvárda Master Good-Kolorcity Kazincbarcika SC 17.45
szombat:
Diósgyőri VTK-ETO FC Győr 12.45
Debreceni VSC-Paksi FC 14.45
Ferencvárosi TC-Újpest FC 17.00
vasárnap:
Puskás Akadémia FC-Zalaegerszegi TE FC 15.00
Nyíregyháza Spartacus FC-MTK Budapest 17.15
A tabella:
1. ETO FC Győr 20 11 6 3 41-20 39 pont
2. Ferencvárosi TC 20 11 4 5 37-21 37
3. Paksi FC 20 10 6 4 41-28 36
4. Debreceni VSC 20 10 5 5 31-25 35
5. Puskás Akadémia FC 20 9 4 7 26-25 31
6. Kisvárda Master Good 20 8 4 8 25-33 28
7. Zalaegerszegi TE FC 20 7 6 7 30-27 27
8. MTK Budapest 20 7 3 10 37-42 24
9. Újpest FC 20 6 5 9 28-34 23
10. Diósgyőri VTK 20 4 7 9 27-34 19
11. Nyíregyháza Spartacus FC 20 4 6 10 21-35 18
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 20 4 2 14 20-40 14
Forrás: MTI, nyitókép: A Ferencváros játékosai a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 8. fordulójában játszott Notthingam Forest – Ferencváros mérkőzés után az angliai Nottinghamben 2026. január 29-én. Notthingam Forest-Ferencváros 4-0. MTI/Koszticsák Szilárd


Szólj hozzá